Vágólapra másolva!
Sima három szettben továbbjutott Rafael Nadal az Australian Openen. A mindössze 18 éves Bernard Tomic a második szettben 4:0-ra is vezetett, ám a világelső innen is fordítani tudott.

Saját bevallása szerint is kellett néhány játék Rafael Nadalnak, mire kiismerte hazai közönség előtt teniszező ellenfele, Bernard Tomic játékát. Ehhez képest az első, sima 6:2-es játszma után jött a hidegzuhany: Tomic 4:0-ra ellépett a folytatásban.

Bár 4:2-nél az ausztrál negyven-semmire is vezetett, a spanyol fordítani tudott. "Szerettem volna megnyerni a szettet" - válaszolt nevetve Nadal a kérdésre, hogy mire gondolt 0:4-nél.

Végül a mérkőzést befejezték három játszmában, de a hosszú labdamenetek következtében viszonylag sokat, két és fél órát töltött a pályán Nadal.

"Nagyon sokat fejlődött, jó az erőnléte, sok esélye van a legjobbak közé kerülni" - mondta ellenfeléről az utolsó három Grand Slam-torna győztese. "Tomic megveréséhez az alapvonal-játék nem lett volna elég, szerencsére a második, harmadik játszmában már fel tudtam menni a hálóhoz. Biztos vagyok benne, hogy minden alkalommal nehezebb dolgom lesz ellene."

A következő fordulóban a 198 centi magas horvát Marin Cilic lesz Nadal ellenfele: "Cilic ellen sokkal agresszívebben, hosszabban kell játszanom, közelebb kell majd ütnöm a labdákat az alapvonalhoz."

Australian Open, 3. forduló:
Nadal (spanyol, 1.) - Tomic (ausztrál) 6:2, 7:5, 6:3