Vágólapra másolva!
Nem indul újra korábbi posztjáért a január 29-i részleges tisztújító közgyűlésen Nagy Tünde, a Magyar Tenisz Szövetség tavaly lemondott vezetője, aki inkább az új jelöltet, Ablonczy Balázst támogatja alelnökjelöltként. Ablonczy ellenfele Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, fideszes országgyűlési képviselő lesz.

Ablonczy Balázs indul a Magyar Tenisz Szövetség elnöki posztjáért a január 29-i részleges tisztújító közgyűlésen. Nagy Tünde december 31-vel mondott le elnöki posztjáról és kezdeményezte a teljes tisztújítást. A korábbi elnök még december folyamán megnevezte azokat személyeket, akikkel az elindított reformokat és változásokat végre tudja hajtani. Többször hangsúlyozta, a valós változáshoz egységes elnökségre van szükség, amely valóban változtatni szeretne

Nagy bejelentette, nem jelölteti magát elnöknek, hanem a csapat másik tagját, Ablonczy Balázst kérte fel erre a tisztségre, ő maga alelnökjelöltként dolgozik tovább.

Ablonczy csapatát Nagy Tünde mellett Radó Péter (Novartis Zrt.), Sütő András (Naos Kft.), Kerekes Péter (Dreher Zrt.), Nagy László (Kunságszesz Zrt.), Fábián Balázs (OTP), Dr. Cser-Palkovics András, Dr. Pákay Péter, Temesvári Andrea, Köves Gábor, Krocskó József és Sávolt Attila fogják erősíteni.

"Azért vállaltam el ezt a megtisztelő jelölést, mert láttam, hogy Nagy Tünde az elmúlt nyolc hónapban mennyire sok munkát fektetett abba, hogy mind szakmailag mind pedig anyagilag rendbe tegye a szövetséget" - mondta Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. "Úgy gondolom, változásra van szükség, rendet kell tenni a magyar teniszéletben. Meg kell találni az összhangot a társasági tenisz, veterántenisz és a versenytenisz között. Támogatni kell a tehetséges feltörekvő fiatalokat, módosítani kell azokat a szabályokat, amelyek csak szűk versenyzői kört támogatnak. Kiemelten fontos, hogy a meglévő, elismert nemzetközi versenyeinket megtartsuk és megerősítsük, újabb, kisebb tornák bevezetésével pedig mind a hazai bíróknak, mind pedig a tehetséges feltörekvő játékosoknak lehetőséget biztosítsunk. Úgy vélem, hogy túlzottan elhanyagoltak a magyar tenisz alappillérei, a klubok, ezért az ő támogatásukat is kiemelt szerephez kell juttatni."

Nagy Tünde leköszönő elnök szerint a tenisztársadalmon belüli békesség megteremtése érdekében döntött a visszalépés mellett Ablonczy Balázs javára. "Meggyőződésem, hogy csak olyan elnök viheti előbbre a magyar tenisz ügyét, aki a tagság egységes támogatását élvezi. Balázs már az elmúlt évben is bizonyította mennyire szívén viseli a magyar tenisz jövőjét, tette ezt teljesen önzetlenül, ezért semmi kétségem sincs, hogy kiváló vezetője lesz a szövetségnek"- mondta.