Vágólapra másolva!

Madarász ötödik lett a dzsúdós Hungária-kupán

A 90 kg-os Madarász Tamás ötödik lett vasárnap a budapesti Körcsarnokban zajló, 46. cselgáncs férfi Hungária-kupán, amely az olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozat állomása.

A debreceni dzsúdós vigaszági második mérkőzésén a japán Nisijama Maszasival szállt szembe, és többször is ígéretesen indított az Ázsia-bajnok ellen, aki viszont alig több mint két perc elteltével ippont érően vitte földre őt.

A vasárnap érdekelt többi 15 hazai versenyző helyezetlenül zárt, a 28 tagú magyar csapat pedig Ungvári Attila és bátyja, a szintén 73 kg-ban indult Miklós révén egy arany- és egy ezüstéremmel fejezte be a kétnapos viadalt.