Vágólapra másolva!
A profi ökölvívóknál nem ritka, hogy nagyképűen nyilatkoznak a mérkőzések előtt és a produkálják magukat a bevonuláskor, a pakisztáni származású brit Usman Ahmed is felvette ezeket az allűröket, ám a boksztechnikáján még van mit javítani. Az Uzzy becenévre hallgató, de ránézésre sem túl félelmetes bunyós az egyik mérkőzés előtt kicsit túlzásba is vitte saját maga sztárolását, a bevonuló zenéjét végigtáncolta, majd a ringbe lépve megpróbálta megfélemlíteni ellenfelét, aki a meccsen válaszolt neki, és két perc után kiütötte.
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=HTES4hodXbueiE4l