Vágólapra másolva!
A Las Vegas-i Mandalay Bay volt a helyszíne a nagy érdeklődéssel várt WBO/WBC harmatsúlyú profiökölvívó-mérkőzésnek, amelyen a címvédő mexikói Fernando Montiel és a Fülöp-szigeteki Nonito Donaire csapott össze. A csata a második menetben brutális kiütéssel ért véget.

A találkozót a Fülöp-szigeteki Nonito Donaire kezdte jobban, aki az első menetben a nagyon nagy kézsebességének és pontosságának köszönhetően rendre megelőzte riválisát.

A második felvonásban azonban már egy villanás is elég volt ahhoz, hogy Donaire rövidre zárja a találkozót. Egy hatalmas és nagyon pontos balhoroggal szinte merevre ütötte Montielt, aki ugyan óriási nehézségek árán felkelt, majd a mérkőzésvezető teljesen feleslegesen - és felelőtlenül - továbbengedte a meccset.

Azonban az első újabb Donaire-ütés után közbeugrott és beszüntette az összecsapást.


Donaire az év egyik legnagyobb KO-győzelmével bizonyította, hogy napjaink legjobb ökölvívóinak egyike, mérlege immáron 26 győzelem (ebből 18 KO) és mindössze egy vereség, amelyet még 2001-ben, pályafutása második profi meccsén szenvedett el.

Forrás: Profiboksz.hu