Vágólapra másolva!

Épphogy nyert az Aquaprofit, már dobogós a Csuti-Hydrocomp

A sakkcsapatbajnokság első osztályának hatodik fordulójában a címvédő Aquprofit-NTSK csak minimális győzelmet ért el a Hungaropharma Decs együttesével szemben. A nagykanizsaiak előnye öt pontra csökkent a Kazincbarcikán 8,5-3,5-re nyerő Atomerőmű csapatával szemben. Javított a makói gárda, a szombathelyiek a harmadik vereséggel is ötödikek. Nagy arányban győzött a Pénzügyőr és a Mátyásföldi LTC együttes. Feljött a harmadik helyre a sokszoros bajnokcsapat, a zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp.

Az ötödik forduló egyik nagy meglepetését a Hungaropharma Decs csapata okozta a paksiak elleni győzelmével. A decsiek remekül küzdve a hatodik játéknapon csak minimális arányban szenvedtek vereséget a címvédő Aquaprofit együttesétől. Hét parti is döntéssel végződött, eggyel többet nyertek a vendégként játszó nagykanizsaiak.

Az ezüstéremre pályázó paksiak Kazincbarcikán vendégszerepeltek, a 8,5-3,5-es győzelemmel öt pontra csökkentették hátrányukat az éllovassal szemben. Vereséget szenvedett és két hellyel visszaszorult a táblázaton a Haladás csapata. A makói együttes gyorsan kijavította az előző fordulóbeli kisiklást.

Feljött a harmadik helyre a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp, érvényesítette a papírformát a Pénzügyőr csapata. A forduló egyik meglepetése a Honvéd-Balázs Diák súlyos veresége, az MLTC sakkozói nem vesztettek partit.

A 6. forduló és az éltáblák eredményei:
Pénzügyőr SE - Tabáni Spartacus-Vízművek 9 - 3
(Horváth Csaba (2529) - Könnyű János (2382) döntetlen
Balog Imre (2513) - Lorand Norbert (2369) 1 - 0
Szük Balázs (2403) - Jakab Attila (2413) 1 - 0)

ASS-Makói SVSE - Haladás VSE 7 - 5
(Boros Dénes (2508) - Rapport Richárd (2523) 1 - 0
Mihók Olivér (2468) - Ruck Róbert (2555) döntetlen
Reiss Tibor (2403) - Jan Markos (2566) döntetlen)

Hungaropharma Decs - Aquaprofit-NTSK 5,5 - 6,5
(Nikola Sedlak (2550) - Balogh Csaba (2608) 0 - 1
Pap Gyula (2519) - Héra Imre (2586) 1 - 0
Milos Roganovic (2497) - Robert Markus (2624) döntetlen)

Kazincbarcika VSC - Atomerőmű SE Paks 3,5 - 8,5
(Vlagyimir Ohotnik (2437) - Berkes Ferenc (2678) 0 - 1
Varga Péter (2411) - Ács Péter (2601) döntetlen
Kiss Pál (2381)- Szabó Krisztián (2528) 0 - 1)

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK - Vasas SC 9 - 3
(Gyimesi Zoltán (2595) - Szabó Zsolt József (2433) 1 - 0
Sax Gyula (2529) - Fehér Ádám (2348) döntetlen
Horváth Ádám (2493) - Hujbert Flórián (2395) döntetlen)

Mátyásföldi LTC - Honvéd-Balázs Diák 8,5 - 3,5
(Dragan Kosic (2481) - Czebe Attila (2479) döntetlen
Izsák Gyula (2472) - Hoang Thanh Trang (2482) döntetlen
Zlatko Ilincic (2447) - Varga Zoltán (2449) döntetlen)

A bajnokság állása:
1. Aquaprofit-NTSK 50,5 pont
2. Atomerőmű SE Paks 45,5
3. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 40,5
4. Mátyásföldi LTC 40
5. Haladás VSE 39
6. Hungaropharma Decs 38
7. Pénzügyőr SE 36
8. Honvéd-Balázs Diák 35,5
9. Kazincbarcika VSC 31,5
10. ASS-Makó SVSE 29
11. Vasas SC 28,5
12. Tabáni Spartacus-Vízművek 18

A 7. forduló (március 27.) párosítása:
Honvéd-Balázs Diák - Pénzügyőr SE
Vasas SC - Mátyásföldi LTC
Atomerőmű SE Paks - Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp
Aquaprofit-NTSK - Kazincbarcika VSC
Haladás VSE - Hungaropharma Decs
Tabáni Spartacus-Vízművek - ASS-Makói SVSE