Vágólapra másolva!
A tavalyi egyéni világbajnokság eredményei alapján a magyar szabadfogású birkózó-válogatott is szerepelhet szombaton és vasárnap a fogásnem csapat-világbajnokságán, az oroszországi Mahacskalában.

Gulyás István szövetségi kapitány a kerettel március eleje óta edzőtáborozik Oroszországban, és péntek reggel utazott át a dagesztáni városba, ahol az esti sorsoláson a B csoportba került a kubai, az iráni, az azeri és a grúz válogatottal együtt. A másik ötösben az orosz, a kirgiz, a bolgár, az üzbég és az ukrán alakulat küzd majd.

A magyar együttest a tizedik helyen rangsorolták a vb-re, így engedélyt kapott arra, hogy a lyukas súlycsoportokban vendégbirkózókkal szerepeljen. Eredetileg két külföldi sportoló indítását tervezte a kapitány, ám mivel a kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes Wöller Gergő még nem épült fel teljesen sérüléséből az 55 és a 60 mellett a 66 kilós kategóriában is kazah beugró lép majd szőnyegre magyar színekben.

A 240 ezer dollár összdíjazású viadalon a szombati csoportmeccsek után vasárnap az azonos helyen végzett együttesek csapnak össze egymással a helyosztókon. Az első négy részesül pénzdíjban: a győztes száz, a második hatvan, a harmadik és a negyedik pedig negyven-negyvenezer dollárt kap.

A magyar csapat:
55 kg: Daulet Nyijazbekov (kazah)
60 kg: Dauren Zsumagajev (kazah)
66 kg: Leonyid Szpiridonov (kazah)
74 kg: Hatos Gábor
84 kg: Veréb István
96 kg: Kiss Gergely
120 kg: Ligeti Dániel