Vágólapra másolva!
Monacóban az örmény Levon Aronjan győzelmével fejeződött be a 20. Amber-verseny. A viadal utolsó fordulójában mindkét játszmája remivel végződött az orosz Szergej Karjakinnal szemben. A rivális norvég Magnus Carlsen is csak 1-1-re végzett az izraeli Borisz Gelfanddal. Carlsen világossal elvesztette a vakpartit, a rapid összecsapást megnyerte. Aronjan egypontos előnnyel győzött, 2008 és 2009 után harmadszor vehette át a győztesnek járó trófeát. Aronjan nyerte a vakversenyt, Carlsen nagy fölénnyel a rapidtornát. A harmadik helyen az indiai világbajnok Viswanathan Anand végzett. Két ponttal előzte meg az ukrán Vaszilij Ivancsukot és az orosz Alekszandr Griscsukot.

A népszerű versenysorozat utolsó tornája méltó volt a hagyományokhoz. A világranglista első tíz helyezettjéből kilencen is játszottak a viadalon, öt nagymester - Levon Aronjan, Vlagyimir Kramnyik, Veszelin Topalov, Alekszandr Griscsuk és Borisz Gelfand - számára egyfajta bemelegítés volt a májusi világbajnok-elölti párosmérkőzésekre. Az örmény Levon Aronjan harmadszor diadalmaskodott, könnyedén játszott, a nehéz pillanatokban pedig Fortuna is támogatta. Utolsó meccsén két döntetlen is elegendő volt összetett elsőségéhez.

A norvég Magnus Carlsen a tavalyi versenyt holtversenyben nyerte az ukrán Vaszilij Ivancsukkal. Ezúttal be kellett érnie a második hellyel. A 20 esztendős nagymester helyezését Ivancsuktól elszenvedett kettős veresége döntötte el, de befejező mérkőzésén az izraeli Borisz Gelfand ellen is gyengélkedett a vakpartiban, majd visszavágott a rapidjátszmában. Carlsen nagy fölénnyel nyerte meg a rapidversenyt.

Az indiai Viswanathan Anand kettős vereséget mért a holland titánra, Anish Girire. Kikapott a tornagyőztes Aronjantól és Griscsuktól. Egyes játszmákban igen békésen sakkozott, tartalékolta erejét.

Az ukrán Vaszilij Ivancsuk pocsék rajt után tért magához, de az utolsó játéknapon vereséget szenvedett Veszelin Topalovtól. Vakpartijuk nem nélkülözte a váratlan fordulatokat, végül pontosztozkodás született. Sötéttel a spanyol megnyitású partiban előőrs huszárja fogságba került, a magára maradt királya pedig a bolgár exvilágbajnok támadásának áldozatul esett.

Az azeri Vugar Gasimov és az orosz Alekszandr Griscsuk két maratoni játszmát is vívott. Kölcsönös hibákkal tarkított fordulatos küzdelmeik végül két döntetlennel végződtek. A jól kezdő Griscsuk a holtversenyes negyedik helyével elégedett lehet, az azeri Vugar Gasimov inkább bosszankodhat.

A verseny legnagyobb meglepetése az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik utolsó előtti helyezése. Hihetetlenül sokat hibázott, taktikailag sebezhető volt. Az amerikai Hikaru Nakamura ellen sötéttel viszonylag simán győzött, de a rapidparti királyindiai védelmű kalandjaiban alaposan eltévedt.

Sajnálhatjuk, hogy a népszerű sorozat utolsó tornáját kísérhettük figyelemmel. Csak remélhetjük, hogy a sakkozás elkötelezett szponzoraként ismert holland bankár, J.J. van Oosterom a jövőben is támogatja a királyi játékot.

Az utolsó forduló, a vakpartik eredményei:
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2779) - Veszelin Topalov (bolgár, 2775) döntetlen (Grünfeld védelem, 97)
Vugar Gasimov (azeri, 2746) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2747) döntetlen (Angol megnyitás, 140)
Anish Giri (holland, 2690) - Viswanathan Anand (indiai, 2817) 0 - 1 (Tarrasch-védelem, 27)
Magnus Carlsen (norvég, 2815) - Borisz Gelfand (izraeli, 2733) 0 - 1 (Királyindiai védelem, 44)
Hikaru Nakamura (amerikai, 2774) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2785) 0 - 1 (Vereszov-szisztéma, 32)
Levon Aronjan (örmény, 2808) - Szergej Karjakin (orosz, 2776) döntetlen (Katalán megnyitás, 71)

A rapidjátszmák eredményei:
Veszelin Topalov (bolgár, 2775) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2779)1 - 0 (Spanyol megnyitás,
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2747) - Vugar Gasimov (azeri, 2746) döntetlen (Angol megnyitás, 139)
Viswanathan Anand (indiai, 2817) - Anish Giri (holland, 2690) 1 - 0 (Orosz huszárjáték, 36)
Borisz Gelfand (izraeli, 2733) - Magnus Carlsen (norvég, 2815) 0 - 1 (Volga-csel, 47)
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2785) - Nikaru Nakamura (amerikai, 2774) 0 - 1 (Királyindiai védelem, 45)
Szergej Karjakin (orosz, 2776) - Levon Aronjan (örmény, 2808) döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)

A vakverseny végeredménye:
1. Levon Aronjan 8,5 pont
2. Viswanathan Anand 7
3-5. Alekszandr Griscsuk, Vugar Gasimov és Borisz Gelfand 6
6. Szergej Karjakin 5,5
7-9. Vaszilij Ivancsuk, Hikaru Nakamura és Magnus Carlsen 5
10. Veszelin Topalov 4,5
11. Vlagyimir Kramnyik 4
12. Anish Giri 3,5

A rapidverseny végeredménye:
1. Magnus Carlsen 9,5 pont
2. Levon Aronjan 7
3.-5. Vaszilij Ivancsuk, Veszelin Topalov és Viswanathan Anand 6
6. Hikaru Nakamura 5,5
7. Alekszandr Griscsuk 5
8-10. Szergej Karjakin, Vugar Gasimov és Borisz Gelfand 4,5
11. Vlagyimir Kramnyik 4
12. Anish Giri 3,5

Az összetett verseny végeredménye:
1. Levon Aronjan (örmény) 15,5 pont
2. Magnus Carlsen (norvég) 14,5
3. Viswanathan Anand (indiai) 13
4-5. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) és Alekszandr Griscsuk (orosz) 11
6-9. Hikaru Nakamura (amerikai), Borisz Gelfand (izraeli), Veszelin Topalov (bolgár) és Vugar Gasimov (azeri) 10,5
10. Szergej Karjakin (orosz) 10
11. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 8
12. Anish Giri (holland) 7

Partik, elemzések
Vakpartik

Giri,A (2690) - Anand,V (2817)
Tarrasch-védelem [D41]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 Hc6 4.g3 d5 5.d4 e6 6.cxd5 Hxd5 7.Fg2 cxd4 8.Hxd4 Hxc3 9.bxc3 Hxd4 10.cxd4 Fb4+ 11.Kf1 0-0 12.Fb2 Ve7 13.f4 Bb8 14.Kf2 b5 15.Vb3 a5 16.Bac1 a4 17.Vd3 Bd8 18.Bc2 Fd6 19.Bhc1 b4 20.Vc4 Va7 21.e3 Fa6 22.Vc6 b3 23.axb3 axb3 24.Bc3?

Anish Giri elnézte a második soron lehetséges kötést.

24...Fb7 25.Vc4 Fxg2 26.Kxg2 Va2 27.B1c2 Va8+ és világos feladta

Ivancsuk,V (2779) - Topalov,V (2775)
Grünfeld védelem [D78]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.Hf3 0-0 5.g3 c6 6.Fg2 d5 7.Vb3 dxc4 8.Vxc4 Ff5 9.0-0 Hbd7 10.Ff4 Hb6 11.Vb3 He4 12.Bfd1 Fe6 13.d5 Hxc3?! 14.dxe6 Hxd1 15.exf7+ Kh8 16.Bxd1 Vc8 17.Hg5

Erősebb volt a 17.He5 Vf5 18.e4 Vf6 19.h4 folytatás.

17...Vf5? 18.h4

Vaszilij Ivancsuk döntő fölénybe kerülhetett volna a 18.e4 Va5 (18...Vc5 19.He6) 19.Ve6 változatban.

18...h6 19.Fe4 Vf6 20.He6 Bxf7 21.Bd2 Bg8 22.Hg5 Bff8 23.He6 Bf7 24.Kg2 Hd5 25.Fxd5 cxd5 26.Vxd5 Vf5 27.e4?! Vxd5 28.exd5 Bc8 29.b3 Kh7 30.g4 Fh8 31.Fe3 b6 32.f4 Bc3 33.Kf3 Fe5 34.Ke4 Fd6 35.Bh2 Kg8 36.Bg2 Bh7 37.Kd4?!

A bolgár exvilágbajnok kapaszkodhatott volna a 37.f5 g5 38.Kd4 Bc8 39.hxg5 hxg5 40.Hxg5 változatban.

37...Bc8 38.Kd3 Kf7 39.Fd4 Bc1

Forrás: [origo]

40.Bc2?

Kimaradt a 40.h5 gxh5 (40...Bd1+ 41.Ke2 Bxd4 42.Hxd4 Fxf4 43.Bf2 g5 44.Kd3 Bh8 45.He6 Bg8 46.Hxf4 gxf4 47.Bxf4+) 41.g5 hxg5 42.fxg5 Kg8 43.g6 Bh6 44.Fe3 nyerés.

40...Bxc2 41.Kxc2 Ke8 42.Kd3 Bf7 43.Ke4 Kd7 44.h5 gxh5 45.gxh5

Megkezdődött a kapkodás, a nagymesterek többször is a lépésenként kapott 20-20 másodpercekből éltek. Topalov nem tudta érvényesíteni minőségelőnyét.

45...Fa3 46.f5 Fc1 47.a4 Fd2 48.Fe5 Kc8 49.Fb2 Kd7 50.Fd4 Kc8 51.Fe5 Bh7 52.Fb2 Bf7 53.Fa3 Bh7 54.b4 Bh8 55.d6 Kd7 56.dxe7 Kxe7 57.b5+ Kf7 58.Fd6 Bc8 59.Fc7 Ke7 60.Kd5 Kd7 61.Fe5 Fc3 62.Ff4 Bh8 63.Fe3 Ff6 64.Fd2 Fb2 65.Ff4 Ff6 66.Fd6 Be8 67.Ff8 Fg5 68.Fg7 Fc1 69.Fe5 Fd2 70.Fd4 Bc8 71.f6 Ke8 72.Fe5 Kf7 73.Kd6 Be8 74.Hg7 Fb4+ 75.Kd5 Bc8 76.Hf5 Ff8 77.Hd4 Bc5+ 78.Ke4 Bc4 79.Kf5 Bc1 80.Hc6 Bf1+ 81.Ke4 Ke6 82.Hd4+ Kd7 83.Hc6 Ke6 84.Hd4+ Kd7 85.Hc6 Fd6 86.Fd4 Bf4+ 87.Ke3 Ke6 88.Hxa7 Kd5 89.Fxb6 Be4+ 90.Kf3 Bxa4 91.Hc8 Bf4+ 92.Kg2 Bxf6 93.Hxd6 Bxd6 94.Fc7 Bd7 95.b6 Kc6 96.Kg3 Bd5 97.Kg4 Kb7 és döntetlen

Carlsen,M (2815) - Gelfand,B (2733)
Királyindiai védelem [E60]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 c5 6.Hc3 cxd4 7.Hxd4 Vc7 8.Hcb5

Magnus Carlsen nem a legjobbnak tartott 8.Hd5, vagy 8.b3 változatot játszotta meg.

8...Vxc4 9.b3 Vc5 10.Fa3 Vb6 11.Fxe7 Be8 12.Hd6?! Bxe7 13.Hxc8 Vb4+ 14.Kf1

Forrás: [origo]

14...Be4! 15.Hc2 Vf8 16.Hd6 Be6 17.Hxb7 Hc6 18.Bc1 Bb8 19.Hd4 Bxb7 20.Hxe6 fxe6

Borisz Gelfand két könnytisztet kapott a bástyáért.

21.Fxc6 dxc6 22.Vd4 Bf7 23.Kg2? Hd5 24.Vc5 Vxc5 25.Bxc5 Fd4 26.Bxc6 Bxf2+ 27.Kh3 Bxe2 28.Bf1 h5 29.Bfc1 Kg7 30.B1c2 Bxc2 31.Bxc2 e5 32.Bc6 Hb4 33.Bc7+ Kf6 34.a3 Hd5 35.Bc6+ Kf5 36.Kg2 e4 37.Kf1 e3 38.Ke1 Ke4 39.Bd6 g5 40.b4 Hc3 41.Bg6 g4 42.Bh6 Kd3 43.Bxh5 He4 44.Bd5 Hd2 és világos feladta

Nakamura,H (2774) - Kramnyik,V (2785)
Vereszov-szisztéma [D01]

1.d4 d5 2.Hc3 Hf6 3.Fg5 c6 4.e3 Ff5 5.Fxf6 gxf6 6.Fd3 Fg6 7.h4 e6 8.Hge2 Hd7 9.g4 Vb6 10.h5 Fxd3 11.Vxd3 c5 12.Vb5 Bc8 13.Vxb6 Hxb6 14.0-0-0 Bg8 15.Bdg1 Hc4 16.Hd1 cxd4 17.exd4 b5 18.f4 Fb4 19.Bh3 Ke7 20.Bd3 Bc6 21.Bg2 a5 22.g5 f5 23.Hg1 Fd6 24.Bf2 Bgc8 25.Bg3 b4 26.He3? Hxe3 27.Bxe3 Fxf4! 28.Bxf4 Bxc2+ 29.Kd1 Bc1+ 30.Kd2 B8c2+ 31.Kd3 Bxb2 32.Be2 Bc3 matt!

Aronjan,L (2808) - Karjakin,S (2776)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.a4 Fd7 9.Vxc4 Fc6 10.Fg5 Fd5 11.Vc2 Fe4 12.Vd1 c5 13.dxc5 Fxc5 14.Hbd2 Fc6 15.He5 Fxg2 16.Kxg2 Hbd7 17.Bc1 Hxe5 18.Bxc5 Hed7 19.Bc1 h6 20.Ff4 e5 21.Fe3 Hg4 22.Vb3 Hdf6 23.Bfd1 Vd5+ 24.Vxd5 Hxe3+ 25.fxe3 Hxd5 26.Hc4 Bad8 27.Kf3 f6 28.Ha5 e4+ 29.Kf2 Bf7 30.Bd4 f5 31.Bcd1 Bfd7 32.Hxb7

Az éllovas gyalogot nyert, de anyagi előnyét nem tudta győzelemig fokozni.

32...Bxb7 33.Bxd5 Bxd5 34.Bxd5 g6 35.h3 Bxb2 36.Bd6 Kf7 37.g4 fxg4 38.hxg4 h5 39.Bxa6 Ba2 40.g5 h4 41.Bf6+ Kg7 42.Bf4 Bxa4 43.Bxh4 Ba5 44.Bg4 Kf7 45.Kg3 Ba2 46.Bxe4 Bxe2 47.Be5 Be1 48.e4 Bg1+ 49.Kf4 Bf1+ 50.Ke3 Be1+ 51.Kd4 Bd1+ 52.Kc5 Bd2 53.Bd5 Be2 54.Kd4 Bg2 55.Ba5 Bg1 56.Ba7+ Ke6 57.Ba6+ Kf7 58.Ba5 Ke6 59.Be5+ Kd6 60.Bb5 Ke6 61.Bb6+ Kf7 62.Bf6+ Kg7 63.Kd5 Bxg5+ 64.e5 Bf5 65.Ba6 g5 66.Kd6 Bf1 67.e6 Kf6 68.Kd7 Be1 69.Bd6 g4 70.Bd4 Bxe6 71.Bxg4 és döntetlen

Rapidjátszmák
Topalov,V (2775) - Ivancsuk,V (2779)
Spanyol megnyitás [C99]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Ha5 10.Fc2 c5 11.d4 Vc7 12.Hbd2 cxd4 13.cxd4 Hc6 14.Hb3 a5 15.Fe3 a4 16.Hbd2 Fd7 17.Bc1 Vb7 18.Fb1 h6 19.Hf1 Bfe8 20.d5 Ha5 21.b3 Fd8 22.Fd3 Fb6 23.b4 Hc4 24.Fxc4 bxc4 25.a3 Bac8 26.Fxb6 Vxb6 27.Bc3 Hh5 28.He3 Hf4 29.Vc2 Bc7 30.Bc1 Bec8 31.Vd2 Fb5 32.B1c2 f6 33.Kh2 Hd3 34.Ve2 Va6?

Forrás: [origo]

35.g3 g6 36.Hh4 Kh7 37.Hg4 h5 38.Hxf6+ Kg7 39.Hxh5+ gxh5 40.Vxh5 Fd7 41.Vg6+ Kh8 42.Vf7 és sötét feladta

Anand,V (2817) - Giri,A (2690)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Fe7 7.0-0 Hc6 8.c4 Hb4 9.Be1 Hxd3 10.Vxd3 c6 11.cxd5 cxd5 12.Vb5+ Vd7 13.Vb3 0-0 14.Hc3 Hxc3 15.bxc3 Be8 16.Fa3 Fxa3 17.Vxa3 b6 18.Bab1 Vd8?

Gyalogot veszít.

19.Bxe8+ Vxe8 20.Bxb6 Fg4

Jobb esélyt adott 20...Ve4 a menekülésre.

21.Bb7 Fxf3 22.gxf3 h6 23.Bxa7 Bxa7 24.Vxa7 Vc8 25.Kg2 Vc6 26.Vb8+ Kh7 27.Vb1+ Kg8 28.Vf5 Vc4 29.a4 Vxa4 30.Vxd5 Va6 31.Ve4 Vc4 32.d5 Vxc3 33.Ve8+ Kh7 34.Vxf7 Ve5 35.h4 h5 36.Ve6 Vxe6 37.dxe6 Kg6 38.f4 és sötét feladta

Gelfand,B (2733) - Carlsen,M (2815)
Volga-csel [A59]

1.d4 Hf6 2.c4 c5 3.d5 b5 4.cxb5 a6 5.bxa6 g6 6.Hc3 Fxa6 7.e4 Fxf1 8.Kxf1 d6 9.g3 Fg7 10.Kg2 Hbd7 11.f4 0-0 12.Hf3 He8 13.Be1 Hc7 14.Fd2 Hb6 15.Ve2 Vd7 16.b3 f5 17.a4 fxe4 18.Vxe4 Vf5 19.Vxf5 gxf5 20.Bxe7? Hbxd5 21.Bd7 Hxc3 22.Bxg7+ Kxg7 23.Fxc3+ Kf7 24.Bd1 Ke7 25.b4? Bxa4 26.bxc5 dxc5 27.Fe5 Hb5 28.Bb1 Bb4 29.Ba1 c4 30.Ba6 Bc8 31.Bb6 c3 32.Bb7+ Ke6 33.Fxc3 Bxc3 34.Bxb5 Bxb5 35.Hd4+ Kd5 36.Hxb5 Bc5 37.Ha3 Ba5 38.Hb1 Ba2+ 39.Kh3 Kd4 40.Kh4 Bxh2+ 41.Kg5 Bb2 42.Ha3 Bb3 43.Hc2+ Ke4 44.Kh4 h6 45.Kh3 Bb2 46.He1 Bb1 47.Hc2 Kd3 és világos feladta

Karjakin,S (2776) - Aronjan,L (2808)
Spanyol megnyitás [C70]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hge7 5.c3 g6 6.d4 exd4 7.cxd4 b5 8.Fc2 d5 9.e5 Fg7 10.Hbd2 0-0 11.h3 f6 12.exf6 Bxf6 13.0-0 Vf8 14.Be1 h6 15.Be3 Hf5 16.Bd3 Hd6 17.He5 Hb4 18.Bf3 Hxc2 19.Vxc2 Ff5 20.Vc5 Hf7 21.Vxc7 Hxe5 22.dxe5 Bf7 23.Vc6 Vd8 24.Bxf5 Bxf5 25.Vxg6 Vf8 26.Hf3 Vf7 27.Vd6 Be8 28.Fxh6 Be6 29.Vd8+ Be8 30.Vd6 Be6 31.Vd8+ és döntetlen

Kramnyik,V (2785) - Nakamura,H (2774)
Királyindiai védelem [E97]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.d4 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.Hd2 a5 10.a3 Kh8 11.Bb1 Hd7 12.b4 f5 13.f3 f4 14.Hb5 b6 15.Vc2 a4 16.Bd1 g5 17.g4 h5 18.h3 Bf6 19.Fb2 Bh6 20.Kg2 Hg6 21.Bh1 Ff8 22.Kf2 Hf6 23.c5 dxc5 24.Hc4 Fd6 25.Fc3 Kg7 26.Vb2 cxb4 27.axb4 Ve7 28.Bbg1 Fd7 29.Hbxd6 cxd6 30.h4? hxg4 31.hxg5

Forrás: [origo]

31...Hxe4+! 32.fxe4 Bxh1 33.Bxh1 f3 34.Hxb6 g3+! 35.Kxf3 Bf8+ 36.Ke3 Vxg5+ 37.Kd3 Fb5+ 38.Kc2 Bf2 39.Fd2 Bxe2 40.Vc3 g2 41.Bg1 a3 42.Kc1 Bxd2 43.Vxd2 a2 44.Kc2 Vxd2+ 45.Kxd2 Ff1 és világos feladta