Vágólapra másolva!
Sorozatban harmadik tenisztornáján esett ki már az első fordulóban Andy Murray, aki januárban még Grand Slam-döntőt vívhatott Ausztráliában. A gödörbe került brit játékoson a hírek szerint Ivan Lendl segíthet, aki szívesen vállalna edzői feladatot.

A brit Guardian szerint a nyolcszoros Grand Slam-győztes Ivan Lendl szívesen vállalná az edző munkát a jelenleg legjobb brit teniszező, Andy Murray mellett. Az egykori világelső cseh-amerikai csillag informálisan már felvette a kapcsolatot Murray tanácsadóival, és válaszra vár.

Lendl korábban még sohasem dolgozott profi edzőként, Murraynek viszont elkelne a segítség, hiszen a vetélytársakkal ellentétben nem alkalmaz főállású szakembert. Részidőben az egykori játékostárs, a spanyol Alex Corretja segíti, míg a versenyekre barátjával, Dani Vallverduval utazik.

Lendl elmondta, együtt érez a brit csillaggal, aki pályafutása során már három Grand Slam-döntőt bukott el (kettőt Ausztráliában, egyet a US Openen), hiszen ő első négy GS-fináléját nem tudta hozni.

Murray januárban még Novak Djokovic ellen vívott finálét Melbourne-ben, azóta alaposan visszaesett a teljesítménye, legutóbbi három tornáján már az első fordulóban búcsúzni kényszerült, kétszer a világranglista legjobb százán kívüli riválistól kapott ki.