Vágólapra másolva!
Bor Barna ezüstérmet szerzett a +100 kg-os kategóriában az isztambuli olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság szombati versenynapján.

A paksiak nehézfiúja a lett Vladimirs Osnacs, a német Robert Zimmermann, az orosz Andrej Volkov és az Eb-harmadik grúz Zviadi Handzsaliasvili után a súlycsoport és alighanem az egész dzsúdóvilág legnagyobb sztárja, Teddy Riner ellen lépett tatamira. A négyszeres világbajnok, olimpiai bronzérmes francia - aki a 2008-as pekingi ötkarikás játékok óta 62 győzelem mellett mindössze egyszer kapott ki - mind a hat eddigi összecsapásukon megverte őt. A fején nagy fülhallgatóval a tatamikhoz bevonult, 204 centis és 130 kilós guadaloupe-i születésű óriás alig több mint egy perc elteltével igazolta félelmetes hírnevét, akkor ugyanis ippont érően ledöntötte a tavaly (is) Eb-ezüstérmes magyart, és véget vetett a mérkőzésnek.

A júniusban térdműtéten átesett Bor - aki 1500 eurót kapott a második helyért - nem keseredett el a vereségtől: "Kicsit nagy volt rám a ruhám, egy ilyen hosszú karú ellenfélnél ez hátrányt jelent" - nyilatkozta. "Lóg rajtam a fehér kabát, ma előtte végig kékben voltam, Riner könnyebben talált fogást, és meg is csinálta belőle a dobást. Persze őt is meg lehet verni, de rá kell készülni. Féltem még a térdemet, de az olimpiára biztosan jó lesz."

Edzője, Hangyási László ugyancsak elégedetten értékelt: "Ezzel az ezüsttel otthon is kiegyeztem volna, ilyen komoly sérülés után ez nagy siker. Amint Barnus százszázalékosan rendbe jön, jönnek a további eredmények, Riner-t pedig majd elkapja az olimpián."

A 78 kg-ban címvédő Joó Abigél ötödik lett, a KSI dzsúdósa az orosz Vera Moszkaljuk és a német Luise Malzahn legyőzése, illetve az elődöntőben az Eb-harmadik francia Lucie Louette-től elszenvedett hosszabbításos vereség után a nála egy esztendővel fiatalabb, szlovén Ana Velensekkel találkozott, akit eddigi egyetlen összecsapásukon legyőzött 2009 októberében a párizsi junior vb-n. A második csatában kétszer is megintették a 20 esztendős magyart, aki 29 mp-cel a vége előtt belement egy fojtásba, amelyet azonnal le is kopogott.

"Ezért a fojtásért biztosan meg fog szidni az edzőm, Pánczél Gábor, éppen fel akartam állni, amikor elkapta a nyakamat" - mondta szomorúan Joó a mérkőzés után. "Jó erőben éreztem magam, de ennek a szlovén lánynak a csúnya dzsúdója sehogy sem feküdt nekem, sajnálom, hogy így alakult. A folytatásban a több kvalifikációs pontot adó versenyeken próbálok javítani."

A 100 kg-osok között Hadfi Dániel korán búcsúzott, a 2007-ben Európa-bajnok magyar első találkozóján az ugyancsak Eb-első orosz Tagir Hajbulajevvel nézett farkasszemet, és bár sok akciót indított, ellenfele egyszer jukót érően vitte földre őt. 90 kg-ban Madarász Tamás és Vér Gábor is rögtön kikapott, így korán befejezte szereplését.

Eredmények, férfiak, 90 kg:
1. Iliasz Iliadisz (Görögország)
2. Kirill Gyenyiszov (Oroszország)
3. Varlam Liparteliani (Grúzia) és Marcus Nyman (Svédország)
Madarász Tamás és Vér Gábor helyezetlen.

100 kg:
1. Amel Mekic (Bosznia-Hercegovina)
2. Levan Zsorzsoliani (Grúzia)
3. Jevgenijs Borodavko (Lettország) és Irakli Cirakidze (Grúzia)
Hadfi Dániel helyezetlen.

+100 kg:
1. Teddy Riner (Franciaország)
2. Bor Barna
3. Martin Padar (Észtország) és Janusz Wojnarowicz (Lengyelország)

nők, 78 kg:
1. Audrey Tcheumeo (Franciaország)
2. Lucie Loumette (Franciaország)
3. Luize Malzahn (Németország) és Ana Velensek (Szlovénia)
5. Joó Abigél

+78 kg:
1. Jelena Ivascsenko (Oroszország)
2. Anne Sophie Mondiere (Franciaország)
3. Tea Donguzasvili (Oroszország) és Lucija Polavder (Szlovénia)

Vasárnap csapatversenyeket rendeznek, a magyarok nem indulnak.