Vágólapra másolva!
Ungváriék ügyvédje, Ruttner György szerint több kérdésre sem adott őszinte választ a hazugságvizsgálaton az a személy, akit azzal gyanúsítanak, hogy doppingszert tett a Hungária-kupán pozitív mintát adó cselgáncsozó, Ungvári Attila frissítőjébe. A Nemzeti Sport által megnevezett Taraba Sándor azt mondja, Ruttner túlment a határon, és lejáratja a dzsúdósportot, edzője pedig gusztustalannak tartja, hogy egy gyerekkori barátot mártanak be Ungváriék.

Ungvári Miklós a múlt héten Isztambulban megszerezte harmadik Európa-bajnoki címét. Szerettünk volna vele beszélgetni arról, hogy ennyi aranyérmet Eb-n eddig még egy magyar cselgáncsozó sem nyert, de a 66 kilós dzsúdós nem tudja élvezni a sikert, azt kérte, hogy doppingolással gyanúsított öccse, Attila, valamint ügyvédje, Ruttner György társaságában találkozzunk.

"Az biztos, hogy külön fejezetet kap az életemben ez az aranyérem, de nem azért, mert ezzel a legeredményesebb magyar dzsúdós lettem az Eb-k történetében" - mondja Ungvári Miklós. "Vegyes érzelmeim voltak a felkészülés alatt a családomat ért méltatlan támadás miatt, természetesen dolgozott bennem egy dac, hogy Karvalyért (Attila beceneve - a szerk.) fogok harcolni, és csak azért is megmutatom, ugyanakkor borzasztó rossz érzés volt, hogy nem lehetett velem Isztambulban. Sokáig úgy volt, hogy kiutazik a csapattal, de az indulás előtt egy nappal kiderült, mégsem engedélyezik, hogy velünk jöjjön. Ez újabb hatalmas pofon volt nekem. Mi nagyon összenőttünk, borzalmas volt nélküle lenni a szobában, lelkileg nagyon megviselt. A többiekkel is sokat beszélgettünk róla az Eb ideje alatt, állandóan visszatérő téma volt."

Ungvári Miklós szerint öccse számára reális célkitűzés lehetett volna a dobogó Isztambulban, Attila pedig egyetért a bátyjával. "Nagyon rossz érzés volt itthonról néznem az Eb-t, mert megharcoltam azért, hogy kijussak, és nem akármilyen esélyekkel mentem volna ki, a mezőnyt elnézve bármilyen eredményre képes lettem volna."

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Eb-aranya ellenére Ungvári Miklós most nem tud önfeledten nevetni

A 73 kg-ban szereplő, már 23 évesen is a legjobbak közé tartozó cselgáncsozónak januárban a bakui Világkupán, majd februárban a budapesti Hungária-kupán - utóbbin aranyérmet nyert - adott mintájában találtak az ellenőrök doppinglistás anyagot. A B próbát Ungvári egy bécsi laborban végeztette el, az eredmény azonban megegyezett az A teszttel.

Ungváriék azóta Ruttner György segítségével harcolnak az igazukért, és azon az állásponton vannak, hogy a doppingszert Ungvári egyik magyar riválisa csempészte a versenyző italába. Az ügyben a Magyar Judo Szövetség megbízásából is eljáró ügyvéd szerint a Budapesti Rendőrfőkapitányság Életvédelmi Osztálya ismeretlen tettes ellen aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást, emellett párhuzamosan a cselgáncsszövetség is próbálja felderíteni az ügyet.

"A minősítésből arra lehet következtetni, hogy az a mennyiség, amelyet a február eleji Hungária-kupa előtti napokban belecsempésztek Attila italába, és ezáltal a szervezetébe, irreálisan nagy dózis. Aki szedi ezeket az anyagokat, a sztanozololt, a meszterolont és a furoszemidet - bár az semmiféleképpen nem a dzsúdosok közül kerül ki - az nem így, hanem kúraszerűen, 8-12 hétig szedi" - állítja Ruttner, aki korábban a Magyar Kosárlabda-szövetség elnöke is volt.

"Kapott egy tablettát a kulacsába"

Ungvári Attila 2010. november 20-án megnyerte az U23-as Európa-bajnokságot Szarajevóban, a doppingeredménye akkor negatív lett. Január 15-én, Bakuban bronzérmet nyert, a mintájában pedig foszlányokban kimutatták a sztanozololt. "A hivatalos dokumentumban szereplő foszlányok jelző azt jelenti, hogy nem kúraszerűen szedte, hiszen akkor már a másik két anyagnak is ott kellett volna lennie a szervezetében, márpedig azt nem mutatták ki. Arra tudunk csak gondolni, hogy kapott előtte egy tablettát a kulacsába" - mondja Ruttner György.

A februári Hungária-kupán a fárasztó fogyás miatt indult el a 73 kg-osok között Ungvári Miklós, aki egészen a döntőig menetelt, akárcsak öccse, de Miklós a korábban megbeszéltek szerint visszalépett a finálétól, így Attila győzött, és a szabályok szerint automatikusan doppingvizsgálatra kellett mennie, az eredményt tudjuk.

"Van bárki is, aki komolyan gondolja azt, hogy Miklós visszalépett volna, ha Attila tudja, hogy doppingolt, és mindenképp elviszik őt vizsgálatra? Teljesen életszerűtlen!" - érvel tovább Ruttner.

Forrás: MTI/Beliczay László
Ruttner György mindent megtesz, hogy megmentse Ungvári Attila pályafutását

Adódik a kérdés, hogy mi van akkor, ha Miklós doppingolt, és Attilát áldozták be, hogy neki kelljen mintát adnia? "Ez képtelenség, mert engem folyamatosan ellenőriznek. Most, az Eb-n az aranyérem miatt kellett mintát adnom, az Eb előtt egy héttel és azelőtt másfél hónappal is ellenőriztek, és nem ürült volna ki addig a szervezetemből a szer" - oszlatja el a kételyeket Ungvári Miklós.

Mire jó a sztanozolol?

Ruttner szerint az is teljesen irreális, hogy olyan anyagokat találtak Ungvári Attila mintájában, amelyeket harminc évvel ezelőtt használtak az atlétikában és a testépítésben. "A cselgáncsban sokszor azzal vannak problémáik a versenyzőknek, hogy belefogyjanak a súlycsoportjukba, ezek pedig izomtömeg-növelő szerek, tehát csak nehezebb lesz tőlük az ember. Ráadásul az atlétikában is azért használták ezeket, mert néhány másodpercig robbanékony lesz tőle az ember, de ez a dzsúdóban nem előny."

Ungvári Miklós szerint hamarabb savasodik tőle a versenyző, és mivel egy meccs hét-nyolc percig is eltarthat, így semmi előnye nem származik annak, aki ezekkel a szerekkel doppingol.

Tiszeker szerint minden izomerőre építő sportban használhatják

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint sportolófüggő, hogy mire és milyen rendszerességgel használhatóak ezek a tiltott anyagok. "A sztanozolol és a meszterolon is anabolikus szteroid, izomerő növelésére alkalmas, minden olyan sportban használhatják, ahol izomerőre van szükség. A furoszemid vízhajtó, amely két dologra jó, az egyik, hogy gyorsan lehet vele súlyt leadni, ez főleg olyan sportágakban fontos, ahol súlycsoportok vannak, emellett segít kiüríteni a szervezetből a tiltott anyagokat, ezért is nevezik maszkírozó szernek" - árnyalja a képet Tiszeker.


Ruttner életszerűtlennek nevezte azt is, hogy egy olyan versenyző, aki a ranglistapontok alapján gyakorlatilag biztos résztvevője a londoni olimpiának, kockáztatva az ötkarikás szereplést, lórúgásszerű adag, elavult szteroidnak számító doppingszert adjon be magának, amellyel ráadásul - az orvosi vélemények szerint - a saját egészségét is komolyan veszélyezti.

Miután a B próba is pozitív eredményt hozott, Ungvári Attilát, Ungvári Miklóst és edzőjüket, Bíró Tamást a magyar szövetség arra kérte, vessék magukat alá egy hazugságvizsgálatnak. A tesztet mindhárman vállalták, az eredmény pedig őket igazolta.

Ungváriék már akkor arra gyanakodtak, hogy valaki doppingszert tett Ungvári Attila frissítőjébe, de még mielőtt bárkit is hivatalosan megvádoltak volna, a cselgáncsszövetség ugyancsak hazugságvizsgálatra kötelezte a gyanúsított személyt.

"Itt van nálam az eredmény" - mutat egy dokumentumra Ruttner. "Ez egyértelműen kimondja, hogy több fontos kérdésre nem őszintén felelt az illető. Az egyik, amikor megkérdezték tőle, tudja-e, hogy került Ungvári Attila szervezetébe a doppingszer, nemmel válaszolt, ekkor pedig a műszer olyan erős fiziológiai változást mutatott, amely minden kétséget kizáróan azt jelenti, hogy nem a valóságnak megfelelő választ adta. Ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy személyesen ő tette bele az italba a doppingszert, de azt igen, hogy tudja, ki volt az. Minden jel arra mutat, hogy több elkövetővel van dolgunk. Nem személyes, hanem sportszakmai ok, rivalizálás áll a háttérben."

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Ungvári Attila: elkövető vagy áldozat?

Bizonyos kritériumok alapján meglehetősen szűkíteni lehet a kört, magyar válogatott dzsúdósról lehet szó, aki 73 kg-ban versenyez, persze mindez csak feltételezés. A Nemzeti Sport továbbment ennél, és megnevezte az illetőt, a sportnapilap szerint Taraba Sándor az a bizonyos versenyző.

"Gusztustalan, hogy egy gyerekkori barátot mártanak be"

"Ez a magyar dzsúdósport lejáratása, amit Ruttner György művel. Egyébként is tudjuk, hogy szeret szerepelni az ügyvéd úr, de most egy kicsit túlment a határon, az Eb előtti közvetlen felkészülésemre komoly negatív hatással volt az ügy" - panaszolja megkeresésünkre Taraba Sándor, aki az isztambuli Európa-bajnokságon az első fordulóban erőnyerő volt, a másodikban azonban simán kikapott holland ellenfelétől, így korán búcsúzott.

"Nem is igazán akartunk foglalkozni ezzel az üggyel, mert semmi közünk hozzá, de annyian kerestek már emiatt, hogy úgy döntöttünk, a jövő héten sajtótájékoztatót tartunk, ott reagálunk minden vádra" - teszi hozzá Taraba, aki nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy ő volt-e az, aki megbukott a hazugságvizsgálaton.

Taraba edzője, Czinege József kérdésünre jóval indulatosabban reagált. "Nagyon rosszul fognak járni azok, akik megvádoltak minket ezzel. Szégyelljék magukat, mégis mit gondolnak, hogy mint Mátyás király, álruhában járkálunk, és közben doppingszert dobálunk a versenyzők italába? Gusztustalan, hogy egy gyerekkori barátot mártanak be. A vádaskodás helyett inkább azt magyarázzák meg, hogy került tiltott anyag Ungvári Attila szervezetébe már a bakui versenyen! Hagyjuk a rendőrséget dolgozni, majd kiderítik, hogy pontosan mi történt, és a vétkesek megkapják a méltó büntetésüket" - mondta Taraba Sándor edzője.

A cselgáncselnök védi Tarabát

Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke egyelőre nem akar állást foglalni az ügyben, de szerinte nem volt szerencsés nyilvánosságra hozni Taraba Sándor nevét. "Nem igazán értem, mi értelme volt annak, hogy a Nemzeti Sport megírta, Taraba Sándor lehet a gyanúsított, ez nagyon szerencsétlen húzás volt. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, nem véletlen, hogy benne volt ő is az Európa-bajnokságra utazó csapatban. Egyébként az Eb-n ismét fantasztikusan szerepeltünk, de hiányzott az az egy plusz érem, amelyet Ungvári Attila szerzett volna. Remélem, hogy minél előbb kiderül az igazság."


Ruttner szerint már Bakuban szerették volna megbuktatni a doppingvizsgálaton védencét, ám a nyomozás érdekeire hivatkozva nem erősítette meg azt, hogy Tarabát gyanúsítanák az ügyben. "Aki ezt tette, nem volt biztos abban, hogy megfelelően sikerült az akciója Bakuban, személyesen többször is érdeklődött Attilánál, hogy megjött-e már az eredménye."

Ungváriék ügyvédje úgy véli, hogy elindult egy folyamat, amelyet még most kell megállítani. "Sajnos nem ismeretlen ez a módszer, tudjuk, hogy bizonyos drogokat az éjszakai szórakozóhelyeken belecsöpögtetnek a fiatal lányok italába, hogy elkábítsák őket, és mivel ezek színtelen, szagtalan, íztelen anyagok, nem veszik észre az áldozatok. Úgy tűnik, hogy ez a módszer megjelent a sportban is, ezért nemcsak az Ungvári családnak és a cselgáncsnak, hanem az egész magyar sportnak az érdeke, hogy csírájában elfojtsuk ezeket a próbálkozásokat."

Ruttner reméli, van esély arra, hogy a vétkesek közül valaki megbánta a tettét, és önként vallomást tesz. "A Magyar Judo Szövetség képviseletében azt kérem az elkövetőktől, gondolkozzanak el azon, hogy ketté akarják-e törni egy olyan fiatal, tehetséges dzsúdós pályafutását, aki éremeséllyel indulhatna a londoni olimpián, aki az egész életét tette fel erre a sportra. Bízom abban, hogy az elkövetők közül van legalább egy olyan személy, akit talán aljas módon beszerveztek ebbe az ügybe, de utólag megbánta, és beismerné a tettét. Ha közülük akár egyvalaki is segít feltárni az ügyet, a döntéshozatalnál a vallomást az igazságszolgáltatás és a cselgáncsszövetség is méltányolni fogja. Ha viszont az igazságszolgáltatásnak kell megtalálni a vétkeseket, akkor lehet, hogy ez a folyamat hosszabb ideig fog tartani, de a végén a törvény teljes szigorával fognak eljárni velük szemben."