Vágólapra másolva!
Arn Gréta - sok hibával tarkított mérkőzésen - 6:4, 6:4-re legyőzte az olasz Alberta Briantit a római salakpályás tenisztorna női versenyének a szerdai játéknapján, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe.

A világranglista 48. helyén álló Arn a tizenhat között a nyolcadikként kiemelt lengyel Agnieszka Radwanska és az orosz Jelena Vesznyina párharcának győztesével találkozik.

A szerdai meccsen Arn - aki hétfőn a ranglistán tizenharmadik orosz Szvetlana Kuznyecovát búcsúztatta három óra huszonkét perces csatában - az első adandó alkalommal elvette a szabadkártyával indult riválisa adogatását, ám utána Brianti is megtette ezt.

Arnban azonban volt erő, és végül - egy újabb brékkel - 6:4-re nyerte az első játszmát. A folytatásban a világranglistán 65. helyen álló hazai játékos vette el a magyar teniszező szerváját, de jött az egyenlítés 3:3-nál. Újabb brékkel, 5:3-nál Arn a mérkőzésért adogatott, ám nem tudott élni a lehetősséggel. 5:4-nél Brianti adogatott, de elveszítette a játékot, így egy óra huszonöt perc alatt Arné lett a meccs.

Jelena Vesznyina lesz Arn Gréta ellenfele, miután az orosz játékos három játszmában legyőzte a nyolcadik helyen kiemelt lengyel Agnieszka Radwanskát.

Eredmény, nők (2.05 millió dollár összdíjazás):
2. forduló (a 16 közé jutásért):
Arn - Brianti (olasz) 6:4, 6:4
Vesznyina (orosz) - A. Radwanska (lengyel, 8.) 3:6, 6:2, 6:1
Stosur (ausztrál, 6.) - Benesova (cseh) 6:1, 7:5
Medina Garrigues (spanyol) - Bartoli (francia, 9.) 6:4, 6:3
Peer (izraeli, 10.) - Klejbanova (orosz) 6:3, 7:5

férfiak (2,75 millió dollár összdíjazás):
Almagro (spanyol, 9.) - Querrey (amerikai) 6:3, 7:6 (7-4)
Wawrinka (svájci, 14.) - Volandri (olasz) 6:1, 3:6, 6:2
Djokovic (szerb, 2.) - Kubot (lengyel) 6:0, 6:3
Chela (argentin) - Simon (francia) 6:4, 6:2