Vágólapra másolva!
Tbilisziben befejeződött a nőisakk Európa-bajnokság. Két Európa-bajnoki ezüstérem után a litván Viktorija Cmilyte aranyérmes lett, nyolc győzelemmel, két remivel és egy vereséggel ért célba. A bolgárok exvilágbajnoknője, Antoaneta Sztefanova végzett a második helyen, bronzérmesként az örmény Elina Danieljan zárta szereplést. Tizennégyen kvalifikálták magukat a jövő évi kieséses rendszerű világbajnokságra. Az egyetlen magyar induló, Hoang Thanh Trang az utolsó játéknapon remizett, 19. lett a 130 fős mezőnyben, de a tavalyi Eb-ről az előtte végzettek közül hatan már továbbjutottak, így nagymesternőnk is játszhat a vb-n.

Viktorija Cmilyte 2003-ban az aranyéremért vívott meccset elvesztette a svéd Pia Cramlinggal szemben. Tavaly Cmilyte a sorsdöntő utolsó fordulót félpontos előnnyel kezdhette, Cramlinggal játszott, a partit elbukta, másodszor is meg kellett elégednie az ezüstéremmel a svéd nagymesternő mögött. Viktorija a grúz fővárosban rajt-cél győzelmet aratott.

Ötös nyerősorozattal indított, majd Sztefanovától vereséget szenvedett. A vesztés után hetes holtversenyben vezetett, két fordulón keresztül a grúz Bela Hotenasvili tartotta vele a lépést, de Viktorija beleerősített, és magabiztosan szerezte meg az aranyérmet. Performance-pontszáma 2692(!), 24,3 Élő-pontot is gyűjtött a 20 ezer eurós első díj mellé.

Gyengébb eredmények után ismét bizonyított a bolgárok exvilágbajnoknője, Antoaneta Sztefanova. 2002-ben hazai pályán, Várnában nyert Eb-t, a Tibilisziben megszerzett ezüstérme is fényesen csillog, 15 ezer euró a díja. Az örmény Elina Danieljan bronzérme nagy siker, de minden dicséretet megérdemel az idősebb korosztályba tartozó orosz Szvetlana Matvejeva remek hajrája is, mindketten 9-9 ezer euróval gazdagodtak. Az orosz olimpiai aranyérmes csapatból Tatjana és Nagyezsda Koszinceva sem villogott, míg az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk újabb fiaskót szenvedett el.

Az egyetlen magyar résztvevő, Hoang Thanh Trang négy győzelemmel, hat döntetlennel és egy vereséggel zárta szereplését. Játékerejével nincs gond, de nyitásai egyre inkább sebezhetőek.

Még jóval gyengébb játékosok ellen is kapaszkodnia kellett sötéttel, egy megjavított repertoárral a legjobbaknak változatlanul méltó ellenfele lehetne. Viktorija Cmilyte, Antoaneta Sztefanova, Tatjana és Nagyezsda Koszinceva, Anna Muzicsuk és Pia Cramling a tavalyi Eb-ről már kvalifikálta magát a vb-re, így nagymesternőnk is kiharcolta a szereplés jogát a jövő évi Hanti-Manszijszkban megrendezendő kieséses rendszerű világbajnokságon.

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:
Viktorija Cmilyte (litván, 2504, 8,5) - Szvetlana Matvejeva (orosz, 2380, 7,5) döntetlen
Elina Danieljan (örmény, 2506, 7,5) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2506, 8) döntetlen
Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2419, 7) - Tatjana Koszinceva (orosz, 2559, 7) döntetlen
Bela Hotenasvili (grúz, 2470, 7) - Anna Muzicsuk (szlovén, 2537, 7) döntetlen
Katyarina Lahno (ukrán, 2530, 7) - Ketevan Arahamija-Grant (skót, 2462, 7) döntetlen
Lela Javahasvili (grúz, 2454, 7) - Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2567, 6,5) döntetlen
Sopiko Huhasvili (grúz, 2421, 6,5) - Pia Cramling (svéd, 2468, 6,5) döntetlen
Christina-Adela Foisor (román, 2414, 6,5) - Anna Usenyina (ukrán, 2468, 6,5) 1 - 0
Marina Romanyko (orosz, 2387, 6,5) - Hoang Thanh Trang (magyar, 2456, 6,5) döntetlen
Hayala Abdulla (azeri, 2168, 6,5) - Inna Gaponenko (ukrán, 2455, 6,5) döntetlen
Natalija Pogonyina (orosz, 2448, 6,5) - Nazi Pajkidze (grúz, 2408, 6,5) 1 -0
Keti Csacsalasvili (grúz, 2280, 6,5) - Nino Hurcidze (grúz, 2436, 6,5) döntetlen

Az Európa-bajnokság végeredménye:
1. Viktorija Cmilyte (litván) 9 pont
2. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 8,5
3. Elina Danieljan (örmény) 8
4. Szvetlana Matvejeva (orosz) 8
5-13. Bela Hotenasvili (grúz), Katyerina Lahno (ukrán), Lela Javahasvili (grúz), Tatjana Koszinceva (orosz), Ketevan Arahamija-Grant (skót), Anna Muzicsuk (szlovén), Christina-Adela Foisor (román), Anasztazia Bodnaruk (orosz) és Natalija Pogonyina (orosz) 7,5
14 -27. Nagyezsda Koszinceva (orosz), Jevgenyija Ovod (orosz), Pia Cramling (svéd), Marina Romanyko (orosz), Nino Hurcidze (grúz), Hoang Thanh Trang (magyar),... 7