Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy mégsem júniusban hallgatja meg a doppingolással vádolt Alberto Contadort a sportdöntőbírósági (CAS). A spanyol kerékpáros esélyei ezzel jelentősen megnőttek, hogy induljon a júliusi Tour de France-on.

Luis Sanz, a spanyol szövetség jogi képviselője csütörtökön jelentette be: elképzelhető, a védelem halasztást kér, hogy még több dokumentációt tudjon a CAS rendelkezésére bocsátani.

A lausanne-i székhelyű bíróság eredetileg június 6. és 8. között hallgatta volna meg Contadort, de az újabb egyeztetéseket követően csak a jövő héten tűzik ki a pontos dátumot, és Sanz szerint az sem kizárt, hogy csupán szeptemberben lesz ítélet. A világ jelenlegi legjobb országúti bringása addig versenyezhet, amíg a CAS másként nem határoz, illetve a Tourtól akkor maradhatna távol, ha a szervezők a francia viadalon való részvételt megtiltanák számára.

A háromszoros győztes spanyol kerekesnek a tavalyi Touron adott mintájában bukkantak klenbuterol nyomaira a vizsgálatok során. A sportolót azonban hazája szövetsége felmentette, miután bizonyítottnak látta, hogy szennyezett marhahússal került a szervezetébe a tiltott anyag.

A spanyolok februári döntése ellen a nemzetközi szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is fellebbezett a CAS-hoz.

Contador februári felmentése óta újra versenyez, méghozzá kiválóan, márciusban megnyerte a murciai körversenyt, s óriási, közel ötperces előnnyel vezet a jelenleg is zajló és vasárnapig tartó Giro d'Italián.