Vágólapra másolva!
Justin Gatlin olimpiai és világbajnok sprinter tavalyi visszatérése óta először most szombaton, Eugene-ben indul igazán rangos nemzetközi atlétikaversenyen, nevezetesen egy Gyémánt Liga-viadalon.

A 2004-es athéni olimpia 100-as bajnoka 2006-ban akadt fenn egy doppingellenőrzésen, és hosszú procedúra után végül négy évre szóló eltiltással sújtották. Noha már több mint egy éve visszatérhetett, a nagy viadalok szervezői nem hívták versenyeikre, így csak kisebb eseményeken rajtolt.

Szombaton viszont a 2005-ös vb-n három aranyat (100, 200, 4x100) begyűjtött Gatlin már a legrangosabb sorozatban mérheti össze formáját olyan vágtázókkal, mint a pekingi olimpiai ezüstérmes, trinidadi Richard Thompson, illetve a jamaicai váltóval olimpiai bajnok Nesta Carter és Michael Frater.