Vágólapra másolva!
A  férfiaknál K-1 200 m-en Molnár Péter, K-2 200 m-en a Sík Márton, Beé István duó, C-2 1000 m-en pedig a Nagy Péter, Széles Gábor kettős képviselheti Magyarországot a péntektől vasárnapig sorra kerülő belgrádi Eb-n, valamint az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. Női K-1 200 m-en továbbra is kérdőjeles az induló személye.

A hétfői, Maty-éri pótválogatón ebben a négy számban csaptak össze az érdekeltek. Molnár és a Sík, Beé duó megismételte hétvégi sikerét, azaz ismét gyorsabbnak bizonyult az első körben győztes Dudás Miklósnál, illetve a Horváth Bence, Szomolányi Máté egységnél, míg a kenus párosoknál az első válogatón élen végzett Nagy, Széles kettős visszavágott a szombati vereségért a korábbi Európa-bajnok Sáfrán testvéreknek.

A nőknél Kozák Danuta és Paksy Tímea csapott ismét össze, s akárcsak két napja, ismét előbbi bizonyult jobbnak. Storcz Botond szövetségi kapitány ugyanakkor elmondta: mivel az augusztus 17. és 21. között sorra kerülő Mol vb-n a kvótaszerzés lesz a legfontosabb, és egy versenyző csak egy londoni indulási jogot gyűjthet az országnak, korántsem biztos, hogy Kozák kapja ezt a számot. Ő ugyanis 500 m egyesben biztosan, és várhatóan 500 m négyesben is induló lesz.

A még nyitott kérdéseket kedd délelőtt vitatja meg a szövetség elnöksége, a végleges Eb-csapat aznap délutánra várható.

Pótválogató, eredmények (mind a négy szám szerepel az olimpiai műsorban):
női K-1 200 m:
1. Kozák Danuta
2. Paksy Tímea

férfi K-1 200 m:
1. Molnár Péter
2. Dudás Miklós

férfi K-2 200 m:
1. Sík Márton, Beé István
2. Horváth Bence, Szomolányi Máté

férfi C-2 1000 m:
1. Nagy Péter, Széles Gábor
2. Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály