Vágólapra másolva!
Csipes Tamara szerint társának, Szabó Gabriellának köszönhető, hogy megnyerték a kajak kettest a belgrádi Európa-bajnokság 1000 méteres döntőjében, míg Vajda Attila nem lepődött meg azon, hogy csupán nyolcadik lett abban a számban, amelyben olimpiai bajnoki címet szerzett Pekingben.

Kovács Katalin egyesben 23. Eb-aranyát nyerte meg, de próbálta helyén kezelni az újabb sikert. "Azzal azért tisztában vagyok, hogy ez nem az ötszázas mezőny, de természetesen nagyon örülök" - nyilatkozta Kovács, akinek az elsők között edzője, Csipes Ferenc gratulált. "Én tudtam, hogy Kati simán nyer, csak ő nem hitte el" - fogalmazott a tréner.

"Ha Gabi nincs, én lehet, hogy már feladtam volna, nagyon kemény verseny volt" - nyilatkozta Csipes Tamara a K-2-ben aratott győzelem után, amellyel megvédték címüket.

Társa, Szabó Gabriella a hínárra panaszkodott: "Nagyon kemény verseny volt, elsősorban a hajónkra ragadó rengeteg hínár miatt, ez pszichésen is óriási erőpróba volt. A taktikánk szerint leginkább az oroszokra akartunk figyelni, de ez mindjárt az elején borult, mert a németek nagyon jöttek. Attól nem ijedtünk meg, hogy féltávnál átvették a vezetést, mert éreztem, hogy sok van még bennünk, csak azok a hínárok ne lettek volna!"

A legnagyobb meglepetést a Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály, Tóth Márton, Mike Róbert összeállítású kenus kvartett nyújtotta, Tóthék megnyerték a döntőt, meglepve ezzel saját magukat is.

"Eddig összesen négy edzésünk volt, számunkra is teljesen meglepő, hogy ilyen jól sikerült összeszoknunk" - fogalmazott Tóth. Sáfrán Mihály hozzátette, hogy ez az aranyérem mindannyiuk számára vigaszdíj a múlt héten elvesztett páros válogatókért.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Dombi Rudolf, Kökény Roland kajak kettes az éremszerzést tűzte ki célul az Eb előtt, ez a harmadik hellyel sikerült is nekik. "Ez az első jelentős versenyünk együtt, úgyhogy elégedettek vagyunk. Eddig még nem tudtunk ilyen erős mezőnyben menni, kicsit szokatlan volt, hogy mennek előttünk, de kezdésnek nem volt rossz. A szegedi világbajnokságig még van két hónapunk gyakorolni, nem fogunk tétlenkedni" - mondta Kökény.

A nyitónap kellemetlen meglepetése Vajda Attila nyolcadik helye volt. A Pekingben ezen a távon, 1000 méteren győztes kenus azonban nem lepődött meg: "Most ennyit bírtam, szerintem ez várható is volt, hiszen a múlt heti válogató sokat kivett belőlem. Tudtam, hogy ez az Eb elsülhet jól és rosszul is, sajnos az utóbbi történt. Most szerencsére lesz egy kis pihenőm."

A magyar válogatott az 1000 méteres távon összesen három arany- és egy bronzérmet szerzett, a döntőkről ide kattintva olvashat.