Vágólapra másolva!
A nyolcszoros Grand Slam-győztes Andre Agassit beiktatták a tenisz Hírességek Csarnokába. A szombati, egyesült államokbeli ünnepség keretében a 41 éves amerikai csatlakozott feleségéhez, a német Steffi Grafhoz, aki 2004-ben került a Hall of Fame-be.

"Túl későn szerettem bele a teniszbe. Elkövettem hibákat, de hálás vagyok a sportnak mindazért, amit adott nekem" - mondta a ceremónián a Las Vegas-i sztár.

Agassi 1986-ban, 16 évesen debütált a profik között, s első GS-tornáját Wimbledonban nyerte 1992-ben. 1997-ig karrierje töretlenül ívelt fel, 1994-ben a US Open, 1995-ben pedig az Australian Open bajnoki címét hódította el. Ugyanebben az
évben Davis-kupát nyert az amerikai csapattal, s 1996-ban olimpiai bajnoki címet szerzett egyesben Atlantában.

A pályafutása első felében extravagáns megjelenésével és viselkedésével külön figyelmet kivívó versenyző 1997-ben mély gödörbe került: 2009-ben megjelent önéletrajzi könyvében bevallotta, hogy rendszeresen ivott és kábítószerezett, emellett hazugsággal magyarázta ki magát egy pozitív doppingteszt után. Közben visszacsúszott a ranglista 141. helyére.

A hosszú hullámvölgyből aztán visszaküzdötte magát a legjobbak közé, 1999-ben megnyerte a párizsi Roland Garrost, s ezzel ötödikként a férfi tenisz történetében elérte a karrier Grand Slamet. Ugyanabban az évben a US Openen, majd néhány hónappal később, 2000 januárjában az ausztrál nyílt bajnokságon is nyert. Melbourne-ben 2001-ben és 2003-ban sem talált legyőzőre.

Az amerikai sztár 2006-ban, a US Open harmadik fordulójában játszott utoljára.