Társoldalunk:

"Háborús hangulat van a Tour de France-on" - a horrorba illő bukások okai

2011.07.14. 9:32

Több mint egy hete rajtolt el a Tour de France, és szinte nem volt olyan nap, amikor ne lett volna bukás. Több kerékpározó szerint annak tudható be a sok esés, hogy a szervezők eltértek az eddig megszokott programtól, és nem rostálták meg idejekorán a mezőnyt. A verseny ráadásul egyre népszerűbb, rengeteg szurkoló van a pálya szélén, és a média is minél közelebb szeretne lenni a kerékpározókhoz, így fordulhatott elő, hogy két versenyzőt is elütött a francia tévé egyik autója. Szeghalmi Bálint szerint politikai megfontolások miatt is romlott a Tour biztonsága.

A Giro d'Italián történt halálos baleset (Wouter Weylandt tragédiája) után a Tour de France szervezői fogadkoztak, hogy hasonló eset náluk nem fordulhat elő, ennek ellenére már az első héten több hatalmas bukás is volt. Az első szakaszon egy elbambuló néző okozott hatalmas tömegbukást, az ötödik szakaszon a címvédő spanyol Alberto Contador is részese volt egy esésnek, amikor a dán Nicki Sörensen alól egyszerűen kisodorta egy motoros a kerékpárt, ugyanezen a szakaszon a szlovén Janez Brajkovic eltörte a kulcscsontját, és az ukrán Jaroszlav Popovics is nagyot bukott, később ő is kénytelen volt feladni a versenyt, a hetedik szakaszon pedig a brit Bradley Wiggins is eltörte a kulcscsontját.

A kilencedik szakaszon gyakorlatilag horrorfilmet is forgathattak volna, hiszen a kazah Alekszandr Vinokurov combcsonttörést szenvedett, a belga  Jurgen van den Broeck a lapockáját, az amerikai David Zabriskie a csuklóját, a szintén belga Fredrik Willems pedig a kulcscsontját törte el. Ugyanezen a szakaszon a francia televízió egyik autója elütötte a holland Johnny Hoogerlandot és a spanyol Juan Antonio Flechát, előbbi több métert repült az ütközés következtében, majd beleesett egy szögesdrótba, amely több helyen is csúnyán felvágta a lábát (fotó erős idegzetűeknek ide kattintva).

"Hibáztathatnám a sofőrt, de biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan ütött el minket. Inkább úgy fogom fel, hogy örülök, hogy élek, Weylandt például nem úszta meg ennyivel a Girón. Csak addig a két másodpercig gondoltam arra, hogy visszalépek, amíg repültem. Tizenöt éve várok arra, hogy elinduljak a Touron, nem fogom egy bukás miatt abbahagyni" - nyilatkozta a helyszínen Hoogerland, akinek több mint harminc öltéssel varrták össze a sebeit, ennek ellenére a legjobb hegyimenőnek járó pöttyös trikóban folytatni tudta a versenyt, és a következő szakaszon meg is őrizte a trikót.

Forrás: AFP/Lionel Bonaventure
Jaroszlav Popovics
a galériáért kattintson a képre!

"Ez a Tour egy kicsit arra hasonlít, amit 2005-ben teljesítettünk, az elmúlt évekhez képest nagy a  változás" - kezdte a szünnapon tartott sajtótájékoztatón Contador. "A sok bukás az időjárás és a kisebb emelkedőkkel végződő befutók miatt van, az eső miatt csúszósak az utak, a hajrában pedig a spirnterek és az összetett menők is együtt vannak, mindenki a sárga trikóért hajt, és mivel senki nem akar bukni, megpróbál mindenki elől menni. Az első szakaszon történt tömegbukásnak is nagy jelentősége van, és sajnos elmaradt az eddig megszokott prológ, ami korábban kialakított egy bizonyos erősorrendet, és a mezőny a továbbiakban ahhoz tartotta magát. Most viszont mindenki nyerni akar."

Egyetért Contadorral Szeghalmi Bálint is, akit harmadik tartalékként nevezett a Tourra csapata, a Lampre. A magyar bringás a hétfői szünnap során beszélt a Touron szereplő csapat vezetőivel. "Szerencsére nálunk nem történt komolyabb bukás" - mondta az [origo]-nak. "Viszont a vezetők szerint háborús hangulat van a Tour de France-on, mindenhol bekötözött versenyzőket látnak, akik a sok bukás miatt morálisan egyre jobban meg vannak reccsenve. Hiba volt, hogy az idén nem rendeztek prológot, vagy esetleg betehettek volna az elejére is legalább egy hegyi szakaszt, az széthúzta volna a mezőnyt, és most nem akarná mindenki a sárga trikót viselni."

Szeghalmi szerint ugyanakkor nem hibáztathatók a versenyzők azért, mert nyerni akarnak. "A Tour az Tour. Mindenki meg akarja mutatni magát, és addig nem fog megnyugodni a mezőny, amíg az első néhány hegyen el nem dől, hogy kik esélyesek a végső győzelemre."

Forrás: AFP/Lionel Bonaventure
Janez Brajkovic
a galériáért kattintson a képre!

A Tour szervezői tehát változtattak az elmúlt néhány évben megszokott és jól bevált programon, és elhagyták a szokásos prológot, az első hétre pedig gyakorlatilag csak sík szakaszokat iktattak be, amiben Szeghalmi szerint a politika is szerepet játszott. "Várható volt, hogy nagy lesz a harc, a harc pedig áldozatokkal jár. Ha nem lett volna ennyi eső, akkor lehet, hogy kevesebb lett volna a bukás is, de nem szerencsés az útválasztás sem. Veszélyes terepre vitték be a mezőnyt, de muszáj volt érinteniük ezeket a pontokat, ugyanis Franciaországban szent dolognak számít a Tour, hatalmas reklámértéke van, a városok komoly versenyt futnak azért, hogy egy-egy szakaszon átmenjen rajtuk a mezőny, politika lett az útvonal kijelölése."

Szeghalmi szerint ugyanakkor nem a szervezők a felelősek Hoogerland és Flecha elgázolásért, szerinte egyértelműen a sofőr volt a hibás. "Máskor is előfordult már, hogy egy szökevény csoportot megelőzött egy közvetítőkocsi, vagy egy olyan autó, amely például VIP-vendégeket szállított, ráadásul ez nem is volt egy nagy csoport, egyszerűen csak figyelmetlen volt a sofőr. A szögesdrótra pedig nem készülhettek fel a szervezők, azt senki nem várhatja el, hogy egy közel 3500 kilométeres útvonal minden méterét leellenőrizzék. Ahogy láttam, csak egy sima, egyenes útszakaszon történt a baleset, nem volt fekvőrendőr, vagy akármilyen más veszélyforrás az úton, a szervezőket ezért nem lehet hibáztatni."

Az autó sofőrjét kitiltották a Tourról, munkaadója, a Francia Televízió közleményben kért elnézést az érintett versenyzőktől és a szervezőktől, és rendőrségi vizsgálat is indult az ügyben.

Így gázolt a francia tévé autója

A másik elütött versenyző, Flecha szerint nem jelzett az őket megelőzni próbáló autó. "Egy-egy szakaszon szinte folyamatosan megelőznek minket, és nagyon idegesítő, de egyben hasznos is, hogy minden egyes alkalommal dudálnak, mielőtt elmennének mellettünk. Ez az autó azonban egyáltalán nem jelzett, egyszer csak ott termett mellettem, és elgázolt. Nem is értem, hogy mit gondolt, hogy fog elférni azon a kis helyen? A sofőr azóta sem keresett meg, hogy bocsánatot kérjen, de ezek után nem is akarok vele beszélni, nem érdemli meg, hogy a szemébe nézzek."

Flecha azonban nemcsak a sofőrt, hanem a szakaszon a második helyen végző, így az összetettben az élre ugró Thomas Voecklert is kiosztotta. "Semmi különös nincs abban, hogy Thomas élt a lehetőséggel, és elhúzott tőlünk. Ő ilyen, mindig is ilyen volt, már megszoktuk tőle. Az lepett volna meg, ha megvár bennünket."

A vasárnapi szakaszon az egyik titkos esélyesnek tartott Andreas Klöden is hatalmasat bukott. "Nagy iramot diktáltak elöl a lejtmenetben, a 15. hely környékén haladhattam, amikor elestek előttem. Nem tudtam már az úton maradni, hét-nyolc métert zuhantam, az erdőben kötöttem ki. Nagyon beütöttem a hátamat, visszaszálltam még a bringára, de nem tudtam kiállni a nyeregből" - mondta Klöden, akit a szünnapon rendbe hoztak az orvosok, és folytatni tudta a versenyt.

Forrás: AFP
Alekszandr Vinokurov
a galériárt kattintson a képre!

Az Asztana sportigazgatója, Lorenzo Lapage szerint annak tudható be a sok bukás, hogy jelentősen megváltozott a világ és a kerékpársport. "Rengeteg újságíró, tévés és fotós van a Touron, mindenki a legjobb képeket akarja elkészíteni, a legközelebb akar lenni az eseményekhez. De egyre több szurkoló van az út szélén is, sátrakkal, lakókocsikkal érkeznek Franciaországba, és gyakorlatilag mindenhol ott vannak, ez is nehezíti a versenyzők és a szervezők dolgát. Tíz évvel ezelőtt a csapatok is jobban szervezettek voltak, a versenyzők és a szurkolók sokkal jobban tisztelték egymást, de azóta felnőtt egy új generáció, amely már nem tiszteli a másikat, ez is az oka a sok bukásnak" - mondta az Eurosport televíziónak Lapage.

A Tour de France csütörtökön érkezik a Pireneusokba, a Cugnaux és Luz-Ardiden közötti 209 kilométeren három hegyet is meg kell másznia a mezőnynek, közte a kiemelt kategóriás, legendás Tourmalet-t (2115 méter), amely szinte biztos, hogy megrostálja majd a mezőnyt. "Contadornak támadnia kell, hiszen viszonylag tetemes, négyperces hátrányt szedett össze, de úgy tűnik, hogy a Schleck fivérek és Evans is jó erőben vannak. Csak most kezdődik el a Tour, a bukások pedig remélhetőleg most fejeződnek be" - mondta kérdésünkre Szeghalmi Bálint.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK