Vágólapra másolva!

Asztalitenisz: Magyarország rendezné a 2016-os csapat-vb-t

A Magyar Asztalitenisz Szövetség megpályázza a 2016-os csapat-világbajnokság rendezését, az elnökség pedig a megújulást szem előtt tartva lemondott.

A MASZ tájékoztatása szerint Pákh Imre elnök a csütörtöki elnökségi ülésen ismertette sportági koncepcióját, a vezetőség megvitatta a szövetség előtt álló feladatokat, a sportág fejlesztésének feltételeit, és indokoltnak tartotta, hogy a szövetség ügyintéző szerve is megújuljon.

Ezért szeptember 30-ai hatállyal az elnökség tagjai - az elnök kivételével, hogy a folyamatos működés biztosított legyen - lemondanak tisztségükről. Az elnökség döntött arról is, hogy október első felére rendkívüli közgyűlést hív össze, amely hivatott lesz dönteni az új összetételű elnökség megválasztásáról.

Az elnökség jóváhagyta az október 8. és 16. közötti, gdanski Európa-bajnokságra utazó küldöttség létszámát. A határozat értelmében öt férfi és öt női versenyző vehet részt az Eb-n szövetségi költségen. A csapatok végleges összeállításáról szeptember második felében döntenek.