Vágólapra másolva!
A 48 kg-ban érdekelt Csernoviczki Éva bronzérmet nyert a párizsi, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság keddi nyitónapján. A tatabányaiak háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmese hatodik mérkőzésén a belga Charline van Snickkel találkozott, akit két vazaarira kapott ipponnal győzött le. A 25 éves Csernoviczki a magyar dzsúdósport tizennegyedik vb-bronzát szerezte meg.

A háromszoros Eb-ezüstérmes - utolsó állva maradt magyarként - az örmény Gajane Artyanjan, a szenegáli Mame Seydi, a hazai közönség előtt szereplő Laetetia Payet legyőzése, illetve a negyeddöntőben a brazil Sarah Menezesszel szembeni villámvereség után a kínai Vu Su-kennel találkozott a vigaszágon. Előzőleg a tatabányaiak büszkesége arról beszélt, hogy a saját dzsúdóruháját a bírók túl keménynek találták, így egy másikat kellett felvennie, amely viszont túl nagy volt rá.

"Az ujjam végéig ért a köpeny, még azzal voltam elfoglalva, amikor a brazil megfogott, nem tudtam kiszabadítani a kezem, és odavágott" - mondta az MTI-nek. "Most kölcsönkértem egy lengyel lánytól az ő dzsudogiját, arra meg rá kellett még varratni a nevemet, szóval nem volt egyszerű."

A kölcsönruha végül szerencsét hozott Csernoviczkinek, aki másodszor találkozott az Ázsia-bajnokkal - 2008-ban legyőzte őt a hamburgi Világkupa-viadalon. A párizsi meccs akciót nem, csak intéseket hozott: előbb kétszer az ellenfelet figyelmeztették, aztán a magyar egyenlített, majd 1:24 perccel a vége előtt jött a kínai harmadik intése, így Csernoviczki vazaarival nyert.

A harmadik helyért az Eb-bronzérmes belga Charline Van Snickkel találkozott, akit korábban kétszer is legyőzött. Az eseménytelen kezdés után, 1:44 perc elteltével a 25 éves magyar hanyatt döntötte ellenfelét, a bírók összegyűltek tanácskozni, hogy a szőnyegen kezdődött-e a mozdulat, majd vazaarit ítéltek. Két perccel később gyakorlatilag ugyanez ismétlődött meg: Csernoviczki ismét földhöz teremtette a belgát, a bírók ismét megvitatták az akciót, majd újabb vazaari mellett döntöttek, ez pedig már ippont ért.

Csernoviczki a magyar dzsúdósport 14. vb-bronzát szerezte meg.

Edzője és édesapja, Csernoviczki Csaba elégedetten nyilatkozott: "Egyértelműen belülről indult mindkét akció, ehhez kétség sem fér. Ez a második dzsúdóruha már jó lett, bár nem értem, a sajátját miért érezték a versenybírók keménynek. Sportdiplomáciailag ebben is előre kell lépnünk, a színfalak mögött megkezdődött a harc az olimpiai kvótákért, kis nemzet vagyunk, Londonban biztosan nem lesz magyar bíró, így ahol tudnak, kicsit keresztbetesznek nekünk. Évi ma kissé enervált volt, tegnap ugyanis szétszedték a szállodánkat, nem lehetett pihenni. Technikailag nem volt a topon, de jól megoldotta a meccseket, ezzel szerintem megvan a kvótája. A továbbiakban nyugodtabban készülhetünk."

Csernoviczki Éva számos viszontagságról beszámolt az éremátadás után: "Hajnalban fél négy körül felébredtem, ráálltam a mérlegre, és kicsit aggódtam, hogy nem lesz meg reggelre a súlyom, tizenöt deka plusz volt rajtam. Aztán a kék dzsúdóruhámmal akadtak problémák, azt mondták, hogy túl kemény, pedig ugyanolyan ruha, mint a többieké. A meccsek előtt mindig átgondolom a megbeszélt taktikát, ez a brazil lány ellen nem sikerült, mivel a túl nagy kabáttal voltam elfoglalva, rá is ment a mérkőzés. Aztán szereztünk egy jobbat egy lengyel lánytól, abban már jól éreztem magam. Elmondhatatlanul örülök ennek a bronzéremnek."

Ungvári Miklós, az MTK-Erzsébetváros háromszoros Európa-bajnoka és háromszoros vb-bronzérmese harmadik meccsén, a legjobb 16 között az Eb-második azeri Tarlan Karimovval szállt szembe, akit megvert áprilisban az isztambuli Eb döntőjében. A kaukázusi dzsúdósnak is összejött a reváns, ugyanis a bíró két percen belül háromszor is intette a magyart, aki ezzel vazaaris hátrányba került. A hátralévő időben az ellenfél ügyesen vette elejét az Ungvári specialitásának számító földharcnak, ölte a dzsúdót, s végül őt hirdették ki győztesnek. Ungvári a találkozó után a ruhájára panaszkodott, de nyilatkozni egyelőre nem kívánt.

eredmények, férfiak:
60 kg:
1. Risod Szobirov (Üzbegisztán)
2. Hiraoka Hiroaki (Japán)
3. Ilgar Muskijev (Azerbajdzsán) és Georgi Zantaraja (Ukrajna)

66 kg:
1. Ebinuma Maszasi (Japán)
2. Leandro Cunha (Brazília)
3. Cso Dzsun Ho (Koreai Köztársaság) és Musza Mugoskov (Oroszország)

nők:
48 kg:
1. Aszami Haruna (Japán)
2. Fukumi Tomoko (Japán)
3. CSERNOVICZKI ÉVA és Sarah Menezes (Brazília)