Társoldalunk:

Federer visszavágott Tsongának, és Djokoviccsal játszik a döntőért

2011.09.09. 8:15

A férfi és a női világelső, vagyis Novak Djokovic és Caroline Wozniacki is elődöntőbe jutott az év utolsó Grand Slam-tornáján, a US Openen. Djokovic mellett az ötszörös New York-i győztes Roger Federer is a négy között van már, a döntőért éppen a szerb klasszis lesz a svájci ellenfele.

Novak Djokovic folytatta jó sorozatát honfitársa, Jarko Tipsarevic ellen, akit a mostanival együtt háromból háromszor győzött le. Djokovic 84 perc alatt nyerte meg a rövidítésbe torkolló első szettet, de Tipsarevic egy szintén 7:6-os játszmával egyenlített.

A világelső a harmadik játszmában hengerelt Tipsarevic ellen, aki a negyediket lábsérülése miatt már nem is játszotta végig.

Djokovicra az őt a Roland Garroson legyőző Roger Federer vár az elődöntőben, aki visszavágott Jo-Wilfried Tsongának a wimbledoni vereségért. Federer nagyon simán, három szettben nyert, önmagát idézően ütötte egymás után a nyerőket, míg Tsonga sokat hibázott.

A statisztika alapján Federer optimistán várhatja a Djokovic elleni meccset, mivel az összesített mérleg 14-9 a javára, ezen belül a Grand Slameken 5-3.

A nőknél Caroline Wozniacki egy sima és egy izgalmas szett után jutott tovább a német Andea Petkovic ellen, aki hiába ütött két és félszer több nyerőt mint a világelső (24 a 9 ellenében), ki nem kényszerített hibákból is bőszen termelt, összesen 44 ponthoz juttatva ezzel ellenfelét. Petkovic kiesése ellenére is lesz német az elődöntőben, mivel a világranglista 92. helyén álló Angelique Kerber nagy csatában legyűrte az olasz Flavia Pennettát.

"Úgy jöttem el, hogy jussak be a második vagy harmadik fordulóba, erre már az elődöntőben vagyok, ez hihetetlen" - nyilatkozta a meccs után a torna meglepetésembere, akinek Samantha Stosur lesz az ellenfele a döntőbe jutásért.

férfiak, negyeddöntő:
Djokovic (szerb, 1.) - Tipsarevic (szerb, 20.) 7:6 (7-2), 6:7 (3-7), 6:0, 3:0-nál Tipsarevic feladta
Federer (svájci, 3.) - Tsonga (francia, 11.) 6:4, 6:3, 6:3

nők, negyeddöntő:
Wozniacki (dán, 1.) - Petkovic (német, 10.) 6:1, 7:6 (7-5)
Kerber (német) - Pennetta (olasz, 26.) 6:4, 4:6, 6:3

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK