Vágólapra másolva!
A Tomasz Adamek ellen aratott könnyed lengyelországi győzelme után sem gondol a visszavonulásra Vitalij Klicsko. A WBC vb-címét hetedszer megvédő negyvenéves ukrán bokszoló úgy érzi, az öccse, Vlagyimir által július elején legyőzött David Haye-jel maradt még egy lezáratlan ügye.

"Haye a legjobb bokszoló, mocskos szövegelésben mindenképp. Azt mondom, hogy ellene akarok bokszolni. Hogy miért? Amit korábban mondott rólam, az nagyon mélyen érintett. Ki akarom ütni!" - idézte a Profiboksz.hu szakportál Vitalij Klicskót.

Az ukrán bokszoló a szombati ütközetről - amelyet technikai KO-val nyert meg - elmondta, Tomasz Adamek szerinte a világ legjobb bunyósa, de nem nehézsúlyban. "Hiba volt a részéről, hogy feljött ebbe a súlycsoportba. Az olyan igazi nehézsúlyúak, mint én vagy az öcsém, teljesen más kalibert képviselünk, mint a felpumpált cirkálósúlyúak, akik nemcsak sokkal könnyebbek, hanem jóval kisebbek is. Éppen ezért másképp kellett Adamek ellen készülnöm, szombaton például már csak 107 kg voltam, nagyjából héttel kevesebb, mint máskor. Tudtam, hogy jobbak az esélyeim, ha könnyebb leszek, mint korábban voltam. Bebizonyítottam, hogy én vagyok a legjobb, persze leszámítva a testvéremet (nevet)."

Hozzátette: egy kicsit csalódott, hogy nem "klasszikus kiütés" lett a meccs vége, mert az számít a nehézsúlyú meccsek megkoronázásának, "de a bíró helyesen döntött, hiszen Adamek az ütések miatt már az egészségkárosodás határán táncolt".

Forrás: MTI/EPA//Bartlomiej Zborowski
Vlagyimir és Vitalij Klicsko

"A nyolcadikban véletlenül a lábára léptem és elcsúsztam, de semmi különös nem történt. Ez nem padlózás volt, csak egy szerencsétlen mozdulat. Sosem voltam padlón, és nem is fog megtörténni" - folytatta az idősebbik Klicsko fivér, aki nem kis meglepetésre jóval gyorsabb volt, mint lengyel vetélytársa.

"Helenius és Povetkin is érdekes ellenfél, én azonban szeretnék még egy álmot valóra váltani, de erről még nem beszélnék. Ami David Haye-t illeti, mindenképpen szeretnék bosszút állni rajta mindazért a viselkedésért, amit irányomban tanúsított. Ha öntudatlanul fekszik a padlón, akkor nem jöhet majd olyan kifogásokkal, hogy eltörött a lábujja" - nyilatkozta a várható folytatásról Vitalij Klicsko.