Vágólapra másolva!
Kiss Balázs töretlenül hisz benne, hogy ott lesz a 2012-es londoni olimpián, noha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jelenleg érvényben lévő szabályzata szerint korábbi doppingeltiltása miatt nem nevezhető az ötkarikás játékokra. Ráadásul a birkózók számára első olimpiai kvótaszerző versenyen, az Isztambulban zajló világbajnokságon nem sikerült indulási jogot szereznie, a kötöttfogásúak 96 kilós súlycsoportjában csak tizennegyedik lett, miután kikapott a rendkívül durván versenyző török ellenfelétől.

"Ott leszek az olimpián, nem is gondolok arra, hogy nem lehetek ott. Szinte biztos vagyok abban, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság feloldja azt a szabályozást, mely szerint olyan sportolók nem indulhatnak Londonban, akik fél évnél hosszabb eltiltást kaptak doppingvétség miatt" - nyilatkozta a 2009-ben világbajnok birkózó.

Elmondta: rettentő nagy csalódás számára világbajnoki szereplése - a hétfői nyitónapon csak a 14. lett a kötöttfogásúak 96 kilós súlycsoportjában -, de nem az elszalasztott kvótaszerzési lehetőség miatt, az egyáltalán nem aggasztja, mivel még van három alkalma kijutni Londonba, és úgy véli, ez neki nem okozhat gondot.

"Hihetetlen, mit meg nem engednek maguknak a törökök hazai pályán. Ildem többször belenyúlt a szemembe, majd később bele is harapott, amitől elkezdett vérezni" - mondta a 32 között elvesztett meccséről Kiss, akinek a bal szeme még másnap is be volt kötve.

"Le kellett volna léptetni, vagy legalább meginteni, de a zsűri nem látott semmit. Hiába kérdeztem, hogy akkor mitől vérzik a szemem, széttárták a karjukat, és folytatódott a küzdelem. Kiválóan sikerült a felkészülésem, és borzasztóan bánt, hogy nem a saját hibámból kifolyólag nem tudtam kibirkózni magam."

Forrás: MTI/EPA/Jesper Kristensen)

Kiss szerint neki mindig a második meccse a fordulópont, akkorra veszi fel a verseny ritmusát. Úgy vélte, most is az lett volna sikere esetén, de hozzátette, ilyenkor, a harmadik menetben sérült szemmel is neki kellett volna akciót csinálnia parterhelyzetben lévő riválisán a továbbjutásért.

"Ildem igazi antibirkózó, tulajdonképpen akció nélkül ment el az elődöntőig, nemcsak ellenem nyerették meg vele a meccset, hanem a negyeddöntőben az örmény birkózó ellen is. Ráadásul az elődöntőben kikapott, így még a vigaszágra sem mehettem. Bár nem tudom, mit csináltunk volna a szememmel, de biztos, hogy utolsó csepp véremig küzdöttem volna a kvótáért, hiszen a visszatérésem miatt duplán bizonyítani akartam" - mondta az elkeseredett magyar.

Kiss Balázst tavaly március 19-én versenyen kívül ellenőrizték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szakemberei, és a vizsgálat során a mintájában a hormonantagonisták és modulátorok közé, hivatalosan az S4-es csoportba tartozó aromatáz inhibitort találtak. Ezt a szert táplálékkiegészítők tartalmazhatják, Kiss szervezetébe is egy ilyen készítménnyel került. A nemzetközi szövetség (FILA) fegyelmi bizottsága tavaly júliusban egy évre tiltotta el.

A BVSC 28 éves versenyzője 2009-ben a magyar birkózósport 25. világbajnoki címét szerezte meg, 2007-ben pedig Európa-bajnoki bronzérmes volt. Idén az Eb-n tért vissza, de bordasérülés miatt visszalépett.