Vágólapra másolva!
A 120 kg-os Deák Bárdos Mihály kikapott a kazah Nurmahan Tyinyalijev elleni bronzmérkőzésen, így ötödik helyen - és olimpiai kvótával - zárt az isztambuli birkózó-világbajnokságon a kötöttfogásúak második, keddi napján.

A 36 éves magyar legutóbb a szombathelyi Grand Prix-n találkozott riválisával, akkor három menetben maradt alul vele szemben. Ezúttal kevesebb ellenállást tudott kifejteni, ugyanis a kazah addig űzte-hajtotta őt, amíg földre nem kényszerítette, s ezzel Tyinyalijev nyerte az első menetet (0-1).

A folytatás sem volt izgalmasabb, mivel Tyinyalijev kitolta az ötszörös vb-ezüstérmes magyart, majd tovább nem erőlködve tartotta a számára kedvező eredményt, Deák Bárdos pedig nem tudott mit kezdeni vele.

"Elsődleges, hogy megvan a kvóta, így jövőre nyugodtan készülhetek, nem kell azon izgulnom, hogy melyik versenyen sikerül végre megszereznem" - mondta Deák Bárdos. "Kihoztam magamból a maximumot, a vigaszágon a bolgár fiúval együtt készülünk és sosem emeltem ki, azt hiszem, most alaposan megleptem ezzel, mert pörgetésre számított. Sajnos a bronzmérkőzésen legyőző kazah stílusa nem fekszik nekem, különösen bosszantó, hogy mindig 1-0-kal kapok ki tőle".

"Teljesítettük, amit vártunk. Misi kihozta magából amit csak lehetett. Az ő szereplése már sorsolás függő, hiszen ha tudásban nem is, de a fiatalok erőben már felülmúlják. De amit a kvótáért vívott meccsen a bolgár ellenféllel szemben megcsinált, az szenzációs volt, abban benne volt a szíve és kiemelkedő sportkvalitása" - értékelt Struhács György szövetségi kapitány, aki a két fiatalról, a 60 kilósok között 32. Kozák Istvánról és a 84 kg-os kategóriában 38. Lőrincz Viktorról úgy vélekedett, hogy mutattak biztató jeleket a mérkőzésükön, noha kikaptak, s azzal ki is estek.

A magyar kötöttfogású csapat az eddig lement hat súlycsoportból kettőben szerzett kvótát: a 120 kilós Deák Bárdos mellett hétfőn az 55 kilós Módos Péter is ötödik lett. Szerdán még a 74 kg-os Bácsi Péter próbálkozhat kvótaszerzéssel.

Eredmények, kötöttfogású 60 kg (42 induló):
1. Omid Hadzsi Noruzi (Irán)
2. Almat Kebiszpajev (Kazahsztán)
3. Zaur Kuramagomedov (Oroszország) és Ivo Szerafimov Angelov (Bulgária)
...32. Kozák István

a döntőben:
Noruzi - Kebiszpajev 2-1 (2-0, 0-4, 6-5)

kötöttfogású 84 kg (47 induló):
1. Alim Szelimau (Fehéroroszország)
2. Damian Janikowski (Lengyelország)
3. Nazmi Avluca (Törökország) és Rami Antero Hietaniemi (Finnország)
...38. Lőrincz Viktor

a döntőben:
Szelimau - Janikowski 2-1 (1-0, 0-3, 2-0)

kötöttfogású 120 kg (40 induló):
1. Riza Kayaalp (Törökország)
2. Mijain Lopez Nunez (Kuba)
3. Nurmahan Tyinalijev (Kazahsztán) és Basir Aszgari Babadzsanzadeh (Irán)
5. Deák Bárdos Mihály

a döntőben:
Kayaalp - Lopez 2-0 (2-0, 2-0)