Vágólapra másolva!
A Berki Krisztián, Hídvégi Vid, Rácz Attila, Vlacsil Attila, Babos Ádám, Vecsernyés Dávid és Kállai Zoltán összeállítású férficsapat hibátlanul teljesített a tokiói olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokság pódiumedzésén.

Altorjai Sándor csapatvezető tájékoztatása szerint a világbajnok Berki gyűrű- és nyújtógyakorlatát is bemutatta, melyeket egy szaltós leugrással fejezett be, kímélve sérült bokáját. Lólengés gyakorlatát szintén jól teljesítette, bokája miatt pedig az ugrást kihagyta. A csapat többi tagja tudásának megfelelően tornázott, ugyan voltak kisebb hibák, de ez teljesen természetes, hiszen hozzá kellett szokni az óriási versenyteremhez, a szerekhez.

Mind a férfi, mind a női csapat a következő napokban többször tréningezik majd, hiszen a nők szombaton, a férfiak vasárnap lépnek a szerekhez. Legkésőbb péntekig kiderül, hogy Draskóczy Imre női és Kovács István férfi vezetőedző melyik szerre, kit jelöl a csapatból, és hogy Berki Krisztián milyen szereken indul a lólengés mellett.

"A ló egyáltalán nem volt szokatlan, igaz, a bőr talán kicsit puhább volt, mint az edzőteremben lévő lovon. A versenyen szeretnék feszesebb gyakorlatot bemutatni, ezt a mostanit én egy kicsit lötyögősnek éreztem, de állítólag kívülről ez nem látszott" - mondta Berki. "A bokámra továbbra is vigyázok, bízom benne, hogy elképzeléseim szerint tudom megcsinálni a gyakorlatokat vasárnap."