Vágólapra másolva!
A korábbi nehézsúlyú világbajnok David Haye már többször kijelentette, hogy csak 31 éves koráig akar bokszolni, ezt az életkort pedig csütörtökön betölti. A brit ökölvívó ugyan hivatalosan még nem jelentette be a visszavonulását, de nem újíttatta meg a versenyengedélyét, anélkül pedig nem bokszolhat. Pedig Vitalij Klicsko még szeretné kiütni az őt korábban rendszeresen provokáló Haye-t.

A Vlagyimir Klicskótol elszenvedett, júliusi veresége után Haye úgy nyilatkozott, hogy csak egy visszavágó, vagy egy Vitalij Klicsko elleni meccs kedvéért hajlandó lenne megváltoztatni az eredeti terveit, mindeddig azonban semmilyen konkrétum nem hangzott el egy újabb Klicskóék elleni összecsapásról.

Most viszont a két ukrán menedzsere, Bernd Boente azt nyilatkozta a Mirrornak, hogy felvette a kapcsolatot Haye stábjával, és bízik benne, hogy a tavasz elejére összejöhet a mérkőzés Vitalij Klicsko ellen.

"David már megküzdött Vlagyimirrel, és kikapott. Vlagyimir minden menetben jobb volt nála, így a visszavágónak nem lenne értelme, nem maradtak kérdések a meccs után. A Vitlalij elleni meccs viszont egy másik történet lenne, ő más stílusban bokszol, mint a testvére, és mint korábban elmondta, neki még van egy befejezetlen ügye Haye-jel, a padlón akarja látni őt a ringben" - mondta ügyfele céljairól Boente.