Vágólapra másolva!
A másfél évtizedes múltra visszatekintő budapesti WTA-teniszverseny rendezési jogának eladásáról tárgyal Márky Jenő házigazda, versenyigazgató.

Márky Jenő a Magyar Nemzetnek nyilatkozva nem árulta el, kivel tárgyal a jogok eladásáról, úgy fogalmazott "kilátástalan és abszurd" a helyzet.

A tornát 2009-ben és 2010-ben is Szávay Ágnes nyerte, idén júliusban a francia főtámogató váratlan visszalépése ellenére sikerült megrendezni. A rendezési költségek 40-50 százalékát vállalkozók biztosították, a fennmaradó összeget Márky birodalma, a Római Teniszakadémia állta idén. A lap információja szerint ez az összeg csaknem százmillió forint volt.

Szűcs Lajos, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke elmondta, meg akartak egyezni a jogtulajdonossal, de nem sikerült. A szövetség célja is, hogy a verseny megmaradjon Magyarországnak, ám a rendezésbe beleszólást kért volna.