Vágólapra másolva!
A jövőben csak a következő nyári olimpiától tiltja el a doppingoló versenyzőket a súlyemelők világszövetsége, így Londonba Gyurkovics Ferenc is kijuthat.

A nemzetközi fejleményeket figyelembe véve változtatott eddigi elutasító álláspontján a súlyemelők világszövetsége. Az Aján Tamás elnök irányította IWF elnöksége a szombaton kezdődött franciaországi vb színhelyén úgy döntött, hogy a jövőben nem az összes, csak a következő nyári olimpiától tiltja el azt az emelőt, aki ötkarikás játékokon bukik meg doppinggal.

A döntés értelmében adott esetben Gyurkovics Ferenc is kijuthat a 2012-es londoni olimpiára. A magyar versenyzőt doppingvétségért megfosztották 2004-es olimpiai ezüstérmétől, és el is tiltották. Bár kétéves büntetése letelt, az IWF még az athéni játékok előtt hozott határozata értelmében nem lehetett ott a 2008-as pekingi olimpián, sőt, egészen mostanáig úgy festett, hogy a londonin sem indulhat.

A pécsiek 105 kg-os versenyzője szerepel a Párizs közelében, Disneylandben zajló világbajnokságon, ahol bizonyíthatja, hogy a magyar súlyemelésnek ott a helye az olimpián. A magyar férficsapatnak egyetlen lehetősége maradt egy londoni kvóta kiharcolására, a jövő tavaszi Európa-bajnokság. Ha ott megszerzi a részvételi jogosultságot, az MSSZ dönt, hogy ki képviselheti a válogatottak közül Magyarországot jövő nyáron a brit fővárosban.

A CAS, a nemzetközi Sportdöntőbíróság októberben érvénytelenítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2008-ban, közvetlenül a pekingi versenyek előtt elfogadott határozatát, amely azt mondta ki: az a doppingért elmarasztalt sportoló, aki az illegális segítség igénybe vétele miatt félévnél hosszabb időtartamú büntetést kap, nem vehet részt a következő olimpián. A CAS alapérve az volt, nem bűnhődhet az illető sportoló kétszer is ugyanazért a vétségért. A NOB tudomásul vette a Sportdöntőbíróság verdiktjét, s most ennek tükrében lépett az IWF is.