Vágólapra másolva!
Mindössze fél percre a győzelemtől Francois Botha szombaton este, azonban drámai körülmények között, az utolsó, 12. menet utolsó másodperceiben kiütötte őt Michael Grant.

A Johannesburgban megrendezett WBF nehézsúlyú bajnoki mérkőzés nem magas színvonala miatt fog emlékezetes maradni a szurkolók számára, ugyanis a helyi beszámolók szerint nagyon sok dulakodás és fogás tarkította a harcot. A kevés akciót hozó "első félidő" után Botha fölénybe került, a tizenegyedik menetben pedig meg is rendítette amerikai ellenfelét.

A hazai közönség előtt bokszoló dél-afrikai veterán azonban a hajrára elfáradt, és az utolsó három percre teljesen elfogyott fizikálisan, Grant pedig bő fél perccel a végső gong előtt padlóra küldte a pontozólapokon vélhetően vezető riválisát, akit Ingo Barrabas mérkőzésvezető kiszámolt, Bothához orvost is kellett hívni. A 39 éves Grant ezzel a KO-győzelemmel 48. profi győzelmét gyűjtötte be, míg a 43 éves Botha hatodik vereségét szenvedte el.

A 12. menet, a KO 2.33-nál látható: