Vágólapra másolva!
Ryan Lochte érdemelte ki az Év úszója címet az Egyesült Államokban, a sportág jelenlegi legnagyobb alakjának tartott Michael Phelpset is megelőzve.

A 27 esztendős Lochte, aki Cseh László fő számaiban, 200 és 400 m vegyesen is klasszis, vasárnap tudta meg, hogy övé a 2011 amerikai legjobbját megillető díj. A díj odaítélésében döntő szerepe volt annak, hogy a nyári, sanghaji világbajnokságon öt aranyat is begyűjtött, közte kettőt éppen Phelps legyőzésével, amellett 200 m háton világcsúcsot ért el.

"2008 óta egyre gyorsabb vagyok, azóta versenyzőként és úszóként is jobbá váltam" - jelentette ki Lochte, aki a jövő nyári, londoni olimpián is nagy eredményeket vár magától.

A 2004-es athéni játékokon egy, a 2008-as pekingi olimpián két aranyat szerzett, ötvenes medencében 12-szeres világbajnok úszó az idei, kínai vb-n a 200 m hát mellett mindkét vegyesszámban, továbbá 200 m gyorson diadalmaskodott és a dobogó tetejére állhatott a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként is.

A nőknél a mindössze 16 éves Melissa Franklin lett 2011-ben az Egyesült Államok legjobbja annak köszönhetően, hogy Sanghajban öt érmet nyert: egy ezüstön (4x100-as gyorsváltó) és egy bronzon (50 m hát) kívül három aranyat (200 m hát, 4x200 m-es gyors- és 4x100 m-es vegyesváltó).

A sorrendről egy kilenctagú szakmai zsűri döntött, figyelembe véve az interneten érkezett szurkoli szavazatokat is.