Vágólapra másolva!
Őrizetbe vették Csábi Bettina egykori bokszvilágbajnokot nagy összegű adócsalás gyanúja miatt - közölte a Tv2 kedd este.

A Tények című hírműsor információi szerint Csábi Bettinát több mint kétszázmilliós adócsalással gyanúsítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A Tv2 úgy tudja, hogy az egykori bokszolónő férjét is kihallgatták. A gyanú szerint harmadik társukkal bűnszervezetben követtek el adócsalást, magánokiratot hamisítottak és fiktíven számláztak.

A Tv2 hírműsorának riportja arra is kitért, hogy egy nemrégiben megjelent cikk arról számolt be, Csábi Bettina néhány hónapja külön él férjétől. Az interneten a munkahelyeként egy fogyókúrás ételek forgalmazásával foglalkozó céget is megjelölt.

"A férjével közös cégében álomdiétáját ajánlotta a tízszeres világbajnok bokszolónő" - hangzott el a hírműsorban.