Társoldalunk:

A gödörben is egyben maradt, újra olimpiai formában Cseh László

2011.12.16. 11:50

A nyári sanghaji világbajnokság csalódásait szeptemberre tudta leküzdeni Cseh László, aki a rövidpályás Eb legeredményesebb úszója lett, és a pekingi az olimpia óta nem érezte magát ilyen jó formában. A magyar klasszis nincs megijedve Phelps új csodadresszétől, paramétereit marketingfogásnak tartja, a 180 fokban látó szemüveget pedig maga is kipróbálta, de hányingert kapott tőle. Az év legjobbjairól döntő szavazásokat egy ideje nem figyeli egy korábbi csalódása miatt, így nem zavarta, hogy a szövetségnél nem várták meg az Eb eredményét.

"Az utóbbi napokban hosszú idő után először éreztem, hogy jó formában vagyok" - mondta ki a lényeget jelenlegi helyzetéről Cseh László, akit az atlantai szállodai szobájában értünk utol az Egyesült Államok és az Európa-válogatott kétnapos versenye előtt. "Az olimpia óta nem igazán volt ilyen. Aki tehát esetleg eddig azt hitte, hogy gödörbe kerültem, annak üzenem, hogy újra a csúcson vagyok, és a legjobb tudásom szerint igyekszem még feljebb jutni."

A háromszoros olimpiai ezüstérmes a vasárnap befejeződött lengyelországi rövidpályás Eb-n a mezőny legeredményesebb úszója volt három aranyéremmel és egy bronzzal. Tavaly ilyenkor a rövidpályás Eb kihagyása után a rövidpályás vb-n egyetlen bronz volt a mérlege, ám a fő különbség szerinte nem az érmek számában van. "A tavaly 200 pillangón bronzérmet hozó időtől most egy másodperccel jobbat úszva nyertem aranyérmet."

Az Universiade hozta vissza az életkedvét

Az előrelépés okát nem tudja egyértelműen lelki vagy fizikai folyamatokra visszavezetni: "Minden mindennel összefügg, a megfelelően elvégzett munka és a fejben levő rend állandóan visszahatnak egymásra". Azt viszont nem tagadja, hogy az idei nyári mélypontból, illetve annak feldolgozásából tudott meríteni. "Az az igazi sportoló, aki nemcsak a csúcson, hanem a gödörben is egyben tud maradni."

A sanghaji vilgábajnokságon Cseh 200 és 100 pillangón sem jutott döntőbe, 200 vegyesen Lochte és Phelps mögött harmadik lett, ám azután 400 vegyesen asztmájával küzdve kiesett a selejtezőben. "A vb-n már rögtön a zárás után arra gondoltam, hogy többet ilyen nem lesz. Egészségügyileg is sikerült őszre kezelni a helyzetet, és rengeteget jelentett a nyár végi Universiade, ahol nagyon jól éreztem magam, élveztem a versenyzést. Szeptemberben aztán mindent újra tudtam kezdeni, és végleg túljutottam a mélyponton."

Forrás: AFP/Janek Skarzynski
Cseh László számára a mentális és a fizikai felkészültség egyformán fontos

Cseh a nyári eredmények után azt is fontolóra vette, hogy kevesebb számra koncentrál a jövőben, a rövidpályás Eb-n azonban újra remekelt 200 pillangón, és még a bronzéremmel zárt 200 gyorson is esélyesnek érezte magát az aranyra. Az olimpiai terveiről mindazonáltal hiába kérdeztük, egyelőre korainak tartja, hogy erről beszéljen.

Csak hányingert hozott a 180 fokos szemüveg

Cseh a lengyelországi Eb-n az eredményei mellett néhány, szokatlanul szókimondó nyilatkozatával is felhívta magára a figyelmet. A 400 vegyes megnyerése után például úgy fogalmazott, hogy "múlnak az évek", és az időeredmények szempontjából kicsit "ellustult". A 26 éves úszó szerint semmi gond nincs ezzel a változással. "Régebben, amikor beugrottam a vízbe, úgy voltam vele, hogy mehet, ami a csövön kifér. Ma már sokkal taktikusabb vagyok, jobban figyelem az ellenfeleket, és az erőmet is jobban beosztom. Meg kell próbálni időnként máshogy versenyezni, hiszen egész más a mezőny az Eb-n, a vb-n és az olimpián is."

Az utóbbi hetekben más miatt is figyelnie kellett a riválisaira, hiszen a Michael Phelpst támogató sportszergyártó olyan, a nemzetközi szövetség által is engedélyezett dresszt dobott a piacra, ami állítólag az oxigénfelvételt 11 százalékkal javítja, a közegellenállást a víz alatt 16,6, a víz felett pedig 5,2 százalékkal csökkenti. A csomaghoz tartozik egy új szemüveg is, ami 180 fokossá bővíti a látóteret, így az úszók elméletileg nem veszítenek időt, amikor kinéznek az ellenfelekre. A dresszhez nem csak a Speedo úszói juthatnak hozzá, Cseh László azonban nem vár tőle forradalmi változást. "Marketingfogásnak tartom ezeket az adatokat, bár igaz, én annak idején az új dresszek 2008-as bevezetésekor is szkeptikus voltam. Nem tudok elképzelni ekkkora javulást, a gyártó által emlegetett négyéves fejlesztés meg azért nehezen hihető, mert a dressszeket 2010-ben tiltották be, azelőtt pedig nem lett volna értelme az ilyen jellegű fejlesztésnek."

Forrás: AFP/Daniel Mihailescu
Cseh László nem hisz az újabb szuperdresszben

A "180 fokos szemüveget" nemrég a magyar úszó is kipróbálta. "Állítólag jobban lehet vele látni, de teljesen kettéosztotta a látásomat, és olyan hányinger tört rám, hogy végül le kellett állnom. Azt mondom, nem ebben kell bízni, hanem az elévégzett munkában. Októberben nálunk az Arénánál is beígérték a fejlesztést, de a dresszeknek szerintem nincs már olyan jelentősége, mint korábban."

"Jó felkészüléssel semmi sem lehetetlen"

A másik amerikai klasszis, Ryan Lochte az olimpia előtti évben öt világbajnoki arannyal hívta fel magára a figyelmet, amivel a négy aranyig jutó Phelpset is túlszárnyalta Sanghajban. Ráadásul 200 vegyesen 1:54,00-s világcsúcsot úszott, ami a szuperdressz nélküli időszakban kiemelkedő bravúr. Cseh a pekingi olimpián még mindhárom számában maga mögött tudta tartani Lochte-t, és ezt a jövőben sem tartja kizártnak, ahogy Phelps legyőzését sem. "Kétségtelen hogy Lochte most éli a fénykorát, és kijött neki minden erre a vb-re, elsősorban a fordulóiban javult nagyot. Csupán egy év van közöttünk, és bebizonyította, hogy huszonévesen is lehet nagyot lépni előre. Nézegetjük őt, ahogy a többi vetélytársat is, de igazából magunkra koncentrálunk. Ha sikerül a legjobb felkészülést elvégeznem, akkor semmi nem lesz lehetetlen."

Cseh László három legerősebb számában (400 vegyes, 200 vegyes, 200 pillangó) az elmúlt évek legjobb eredményeit szemlézve vizsgáltuk meg az erőviszonyokat. Érdemes figyelembe venni, hogy a FINA döntése miatt 2010 január óta az úszók nem használhatják az eredményeket jelentősen javító szuperdresszeket, amelyeknek 2008 februárjában történt piacra dobása után 23 hónap alatt 255 világcsúcs dőlt meg.

A nagypályás 400 vegyes utolsó magyar csúcstartójaként Darnyi Tamás 1987 és 1991 között háromszor döntötte meg a világregrekordot, 4:12,36-os eredménye 1994-ig maradt a legjobb. Michael Phelps 2002-ben javította meg először a 400 vegyes világcsúcsát, akkor még 4:11,09-es eredmény is elég volt ehhez, azóta hétszer ismételte meg a bravúrt, legutóbb a pekingi olimpián, amikor 4:03,84-ig jutott. Az Európa-csúcsot Cseh László tartja a pekingi ezüstérmet érő 4:06,16-os úszásával, Lochte egyéni csúcsa 4:06,08, szintén 2008-ból. Phelpsen kívül még senki sem volt képes 4:06-on belül úszni, ő azonban 2008 óta más számokra koncentrál. Rövidpályán jó ideig a magyar klasszis diktálta a tempót riválisainak, miután háromszor döntötte meg (2005, 2007, 2009) a világcsúcsot (utoljára 3:57,27-el), ezt azonban tavaly decemberben Lochte elvette tőle (03:55,50).

A rövidebbik vegyes számban hasonló képet mutatnak az elmúlt évek. Darnyi révén (1:59,36) 1991-től 1994-ig volt magyar világcsúcstartó. Phelps 200 vegyesben 2003-ban lépett színre 1:57,94-es világcsúcsával, amit még hétszer döntött meg, a pekingi olimpián egészen 1:54,23-ig jutva. Azóta viszont Lochte kétszer is megjavította ezt, legutóbb a sanghaji vb-n, így most már 1:54,00 a világ legjobb ideje. Lochte pozíciója azonban nem túl biztos, mivel a vb-n Phelps is a világcsúcs közelében lett mögötte ezüstérmes 1:54,16-al. Ebben a számban is Cseh Lászlóé az Európa-csúcs, az 1:55,18-cal a magyar úszó a 2009-es római vb-n Lochte-val holtversenyben első helyen jutott döntőbe, ahol az amerikai egy világcsúccsal verte meg. Rövidpályán Cseh kétszer is tartotta a világcsúcsot, 2005 és 2007 decemberétől egyaránt öt-öt hónapig 1:53,46-al majd 1:52,29-el. 2010 decembere óta Lochte a világrekorder 1:50,08-al.

Michael Phelps 200 pillangón nem engedte át a világcsúcsot 2001 óta, akkor 1:54,92-vel lett a leggyorsabb, azóta ezt hétszer javította meg, 2009 óta 1:51,51 a világrekord. Az Európa-csúcsot Cseh László tartja a Pekingben olimpiai ezüstöt hozó 1:52,70-es eredménnyel. Az idei világranglistán Biczó Bence a nyári ob-n Cseh legyőzését eredményező 1:54,79-el a hatodik.


Idén Csehnek is sikerült túllépnie egy szuperdresszes eredményét, a nyári ob-n 100 pillangón javította meg az országos csúcsot 51,98 másodperccel. "Nagyon örültem ennek az eredménynek, mert kellett hogy sprintben is tudjak erősödni.  Egyik számban sem érzem azt, hogy ne tudnám a rekordjaimat tovább javítani, legyen szó akár a két vegyesről." 

Az idei ob-n kellemetlen meglepetés is érte Cseh Lászlót, 200 pillangón a 18 éves Biczó Bence legyőzte őt, aki ráadásul a Mare Nostrum-sorozat monacói állomásán is előtte ért célba. "Nagyon tehetségesnek tartom, bár sajnos a világversenyekre nem tudott kijönni neki a lépés, és azt is tudni kell, hogy az én formám nem az ob-ra volt kihegyezve. Mindenesetre bízom benne, hogy amíg az én pályafutásom tart, addig mindig le tudom majd győzni."

Cseh ugyanakkor örült neki, hogy a korábbi évekkel ellentétben nem néhány úszón múlik a magyarok jó teljesítménye a versenyeken. "Évekig egy-két ember hozta az eredményeket a válogatottnál, aztán hirtelen jött egy csapat, aminek nagyon-nagyon örülök. Teljesen más érzés úgy egy világversenyen kint lenni, hogy nem csupán én meg egy pár társam úszik döntőt."

Verrasztó Dávid féltékenység miatti állítólagos verekedéséről hiába kérdeztük, bár elismerte, hogy csütörtök délelőtt minden cikket elolvasott az ügyről, úgy fogalmazott, nem az ő feladata erről nyilatkozni.

Nem egy szál fürdőgatyában érkeztek Atlantába

A hazai úszószövetség már a szczecini rövidpályás Eb előtt néhány nappal megválasztotta a Sanghajban 200 mellen világbajnoki címét megvédő Gyurta Dánielt az év legjobbjának, így Cseh kiváló eredményei nem kerültek mérlegre. "Nem sajnálom, hogy így történt. Meg kell mondanom, ezek a szavazások nem igazán ismerik el a teljesítményt. Egyszer, amikor nagyon megérdemeltem volna, hiába vártam, hogy a legjobbnak válasszanak. Amikor meg a legjobb lettem, szerintem nem érdemeltem meg. Innentől kezdve a saját védelmemben nem igen foglalkozom ezekkel az eredményekkel." Cseh szerint egyébként sem feltétlenül igazságos az a rangsorolás, ami a vb-aranyakat ilyen mértékben az Eb-elsőségek elé helyezi. "De persze eleve nem lehet reális egy ilyen értékelés, nem is agyalok rajta."

A pénteken kezdődő, európai és az amerikai válogatottak közötti viadalt korábban több úszónk is kiemelkedő versenynek minősítette, erről Cseh is igy vélekedik. "Ez nem egy év végi verseny, amire idejöttünk egy szál fürdőgatyában. Ráadásul az európai válogatottat irányító Dennis Pursley olyan beszédet tartott a szerdai eligazításon, ami nagyon feltüzelt.  Egyértelművé tette, hogy le kell győznünk az amerikai csapatot."

Az idei rövidpályás Eb éremtáblázatán hatodik, a tavalyin harmadik helyen végzett magyarok közül tíz úszó került be a negyven fős Európa-válogatottba. Az amerikai viadalt ötödjére rendezik meg, korábban háromszor Ausztráliával, egyszer Európával csaptak össze az amerikaiak, akik eddig rendre nyertek. "Idén nagyon erős csapata van Európának, szeretnénk meglepni az amerikaiakat."

A viadal a váltóknál dőlhet majd el, amiben papíron előnyben vannak, de a verseny végéig bármi megtörténhet - idézte Dennis Pursley-t a Whtimes.co.uk. Cseh László sem tartja kizártnak a bravúrt, mondván, az európai csapat ettől erősebb csak akkor lehetne, ha minden számból az Eb első négy helyezetjét hozták volna el. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK