Vágólapra másolva!
Nem sikerült a bravúr Arn Grétának az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesének harmadik fordulójában, miután 6:1, 6:1-re kikapott az egyik legnagyobb esélyes Serena Williamstől. A találkozó 59 percig tartott.

Australian Open, női egyes, 3. forduló:
Arn Gréta - Serena Williams (amerikai, 12. kiemelt) 1:6, 1:6

Arn Gréta bréklabdával kezdte a meccset 15 ezer néző előtt a Rod Laver Arénában, az Australian Open centerpályáján, de később kiderült, hogy csupán ennyi momentuma volt a meccsen. A 13-szoros Grand Slam-győztes Serena Williams gyorsan fordított, megnyerte az adogatójátékát, majd 5:0-ra elhúzott. Ekkor sikerült hoznia a saját adogatójátékát a világranglista 92. helyén álló magyar játékosnak, de 6:1-re így is elveszítette az első játszmát.

A második szett ott folytatódott, ahol az első befejeződött, a női verseny egyik legnagyobb favoritja egyből elvette Arn szervajátékát, 4:0-ra vezetett, amikor a magyar teniszezőnek sikerült egy game-et nyernie. A következő játékban, 1:4-nél Arnnak három bréklabdája is volt a koncentrációjából egy kicsit veszítő Williams ellen, aki azonban ekkor összekapta magát, és 6:1-gyel behúzta a második szettet is.

A mérkőzés 59 percig tartott.

PERCRŐL PERCRE

Első játszma

Serena Williams adogatásával kezdődött a meccs. Szoros volt az első játék, 40-40 után bréklabdája volt Arnnak, de az amerikai egy ászértékű szervával hárította, majd fordított, és behúzta a kötelezőt. (0:1)

Gyorsan két bréklabdához jutott a második játékban Serena (15-40), Arn mindkettőt hárította, a harmadiknál azonban nem hibázott az amerikai, egy tenyeres nyerővel elvette a magyar első adogatójátékát. (0:2)

Serena nagyon magabiztos, mindössze egy labdamenetet veszített a harmadik game-ben. (0:3)

Arn 30-30-ig tudta tartani a lépést Williamsszel a saját adogatójátékában, a negyedik játékot is elveszítette. Serena elkezdett rövidítésekkel próbálkozni a női mezőnyben nem túl gyorsnak mondható Arn ellen, eddig bejöttek neki. (0:4)

Serena Williams semmire nyerte az adogatójátékát. (0:5)

A harmadik szerva game-jét hozni tudta Arn Gréta. A magyar játékos ráadásul két szettlabdát hárítva nyerte meg első játékát Serena ellen. Nem lesz 6:0 az első játszma. (1:5)

Bréklabdához juthatott volna Arn 30-30-nál, feljött a hálóhoz, Williams kiszolgáltatott helyzetben volt, de a magyar játékos rosszul találta el a labdát, és kiütötte a pályáról. Serena is csodálkozva, de mosolyogva vette tudomásul, hogy bréklabda helyett neki lett játszmalabdája, nem is hibázta el. (1:6)

Második játszma

Úgy tűnik, Serena Williams gyorsan túl akar lenni ezen a meccsen, a második játszmát is brékkel kezdi a korábbi világelső. (0:1)

A második szett második játékában egy fantasztikus keresztnyerőre nagy tapsot kapott a közel 15 ezer nézőtől Arn Gréta, de ez is kevés volt ahhoz, hogy gémet nyerjen. (0:2)

Serena félelmetes formában játszik, támadóteniszével nem tud mit kezdeni Arn, aki második adogatójátékát is elveszítette a második játszmában. (0:3)

Forrás: AFP/Nicolas Asfouri
Serena Williams könnyed játékkal verte Arn Grétát

Egy labdamenetet engedélyezett az amerikai a magyarnak. (0:4)

Megvan az egy megnyert game a második szettben is. Arn 40-0-vel kezdte az adogatójátékát, majd ütött egy kettős hibát, de Williams hosszú returnjének köszönhetően sikerült szépíteni. (1:4)

Kicsit veszített a koncentrációból Serena, 0-30-cal kezdte az adogatójátékát. Arn három bréklabdához juthatott volna, de rontott a hálónál. Serena egyenlített, de 30-40-nél bréklabdája volt a magyarnak. Ekkor jött az ilyenkor szokásos Williams-szerva, ezzel hárította a bréklabdát. A következő labdamenetet ismét Arn nyerte, a változatosság kedvéért egy ásszal hárított az amerikai. A forgatókönyv nem változott, Arn újból bréklabdához jutott, de ezúttal ő rontotta el egy ki nem kényszerített hibával. Serena köszönte, ütött egy ászt, majd egy ászértékű szervát, és a meccs legszorosabb játékát is megnyerte. (1:5)

Az utolsó játékban Serena Williams összekapta magát, és simán elvette Arn Gréta adogatójátékát. A magyar játékos kettős hibát vétett Serena első meccslabdájánál. (1:6)

A találkozó 59 percig tartott, Arn Gréta nagy tapsot kapott a Rod Laver Arena közönségétől, mosolyogva köszönte meg a szurkolást a magyar játékos, aki vélhetően pályafutása egyik legnagyobb élményén van túl.

Előzmények

A világranglistán 92. Arn Gréta a rangsorban 12. helyen álló, korábbi világelső, 13-szoros Grand Slam-győztes Serena Williams ellen próbálja meg a lehetetlent az év első Grand Slam-tornájának harmadik fordulójában.

"Számomra még mindig ő a világelső, csak az elmúlt hónapok sérülései miatt ezt értelemszerűen nem tudta eredményekkel bizonyítani" - mondta a Nemzeti Sportnak Arn Gréta. "Ennek ellenére lehet esélyem ellene. A mostani mezőnyből csupán ő és Petra Kvitová tud úgy játszani, hogy esélytelen vele szemben az ember, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy szombaton is csúcsformában lesz. Lehet neki is rossz napja."

A 17. helyen kiemelt Dominika Cibulkovát már búcsúztató magyar játékos az ausztrál nyílt teniszbajnokság centerpályáján, a Rod Laver Arénában 15 ezer néző előtt játszik amerikai ellenfelével, aki kérte, hogy mivel fél a bogaraktól, ne az esti programba tegyék, de a szervezők ezzel nem törődtek, helyi idő szerint 19 órakor kezdődik a meccs. "Biztosan izgulni fogok, hiszen mások a körülmények egy ekkora stadionban, mint a külső pályákon, de remélem, így még többet tudok majd kihozni magamból. A mérkőzés előtt ütögetek is egy fél órát, belakom kicsit a stadiont. Bár Serena természetesen így is jóval otthonosabban fog mozogni ott" - mondta Arn.

Serena Williams Grand Slam-tornán még soha nem kapott ki nem kiemelt játékostól, és Arn Grétával sem találkozott még.