Vágólapra másolva!
Szlovénia első biatlon-világbajnoka lett márciusban Jakov Fak, noha tavaly kis híján amputálni kellett az ujját, amellyel a ravaszt húzza. A sílövő Horvátországban született, ma is ott él, de a kedvezőbb edzéskörülményekért szlovén színekre váltott, három hónappal azután, hogy a horvát köztársasági elnök kitüntette. A vb-győzelme után azt nyilatkozta, hogy műanyag palackok gyűjtéséből tartja fenn magát, de csak a média éberségét tesztelte.  

Jakov Fak meglepetésre megnyerte a márciusi biatlon világbajnokság férfi egyéni versenyét. A szlovén versenyző a lövészet utolsó sorozatában egyetlen hibával zárt, akárcsak riválisa, Simon Fourcade, a húsz kilométeres sífutó távon pedig őrült hajrát produkált: az utolsó kilencszáz méteren 11,8 másodpercet vert a franciára, akit végül hét másodperccel előzött meg.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=RijFfWyLLAf9Ck9V


Leírva sem tűnik simának a verseny, ám Szlovénia első biatlon vb-aranyához összességében sokkal kacskaringósabb út vezetett.

Horvát elnöki kitüntetés, szlovén útlevél

Fak csak két éve versenyez szlovén színekben, a horvátországi Rijekában született, ott kezdett biatlonozni 12 éves korában, amikor a klubja elkezdett foglalkozni a szakággal, 2008-ban tehát Horvátországnak nyert junior világbajnokságot. "Horvátországban csak kevés társsal, nem igazán profi körülmények közt tudok készülni" - panaszkodott a verseny után, majd mindjárt a tettek mezejére lépett, az év nyarától már a szlovén válogatottal edzett.

Akkor már 21 éves volt, felnőtt versenyeken is indult, és az eredmények is jöttek. A 2009-es dél-koreai vébén harmadik lett az egyéni húsz kilométeres táv után, azaz megszerezte Horvátország első világbajnoki érmét a szakágban.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=uB7ecCjzwpRQI0qr

A horvát tévé riportjában szárazon edz Fak

A 2010-es vancouveri téli olimpia nyitóünnepségén Fak vitte a horvát zászlót, magán a versenyen pedig bronzérmet szerzett. Áprilisban állami kitüntetést kapott Ivo Josipovic horvát köztársasági elnöktől, augusztusban viszont szlovén útlevelet szerzett.

A váltást elsősorban a biatlonosok ellenezték, mondván, ez óriási károkat okozna a szövetségnek, ám Fak minden bürokratikus akadályt legyőzve végigvitte, amit elhatározott, a szlovén határ túloldalán pedig ismét találkozott korábbi edzőjével, Uros Velepeccel. Horvátországban persze többen is árulónak titulálták, mire a Jutarnji listnek adott interjújában azzal vágott vissza, hogy sokkal erősebb a nemzeti tudata, mint bárkinek a vádlói közül. "Életem legnehezebb döntését kellett meghoznom, de ez elengedhetetlen lépés, hogy megfelelő körülmények közt edzhessek" - mondta Fak.

"A Horvát Olimpiai Bizottság és a biatlonszövetség is mindent megtett, hogy Fak velünk maradjon, de nem jártunk sikerrel" - összegzett szomorúan Zlatko Matesa, a HOB elnöke. Bár a sílövő négy éve Szlovéniában edz, a 2010/11-es szezon óta szlovénként versenyez, a mai napig is egy határhoz közeli horvát faluban, Mrkopaljon él.

Veszélyben a második legfontosabb testrésze

Viharos karrierje azonban kis híján hirtelen véget ért. 2011 februárjában az egyesült államokbeli Világkupán a mínusz tíz fok alatti levegőn harmadfokú fagyási sérülést szenvedett. Még az is felmerült, hogy amputálni kell a jobb kezének mutatóujját, amellyel a ravaszt húzza.

"A súlyos fagyás már nem jut eszembe versenyzés közben" - mondta az [origo]-nak. "Az ember kimagasló dolgokra képes az elméjével, de kitartó gyakorlás szükséges, hogy egy egész verseny során magas szinten tudj koncentrálni."

Az orvosi stábbal és az edzőkkel való hosszas tépelődés után végül egy hónapokig tartó rehabilitációs program mellett döntöttek, ezért az oroszországi vébét ki kellett hagynia.

Forrás: AFP/Johannes Eisele

"Szibériában, Hanti Manszijszkban még hidegebb lett volna, mint Amerikában, óriási kockázat lett volna ott elindulni. Ennek ellenére nagyon nehezen hoztuk meg a döntést, az év legfontosabb versenyét hagytam ki, de még mindig jobb egy versenyt elmulasztani, mint egy egész pályafutást kockáztatni" - bölcselkedett Fak.

Edzője, Uros Velepec keményebben fogalmazott: "Még tízéves karrier van előtte, ehhez képest egy vb kihagyása semmiség. Öngyilkosság volna nekivágni az orosz fagynak."

"Tökéletes versenyt akartam"

A rehabilitáció sikerét a márciusi vb-győzelem is bizonyítja. "Az utolsó méterig küzdöttem, nem volt könnyű lazának és nyugodtnak maradnom" - értékelt Fak, aki korábban csapatban már nyert egy ezüstöt Szlovéniának a vébén. "A megfelelő ritmus tartása volt a legfontosabb, az edzőim is erre figyelmeztettek, a rajttól a célig nagyon odafigyeltem erre, a lövészetnél pedig nagyon nyugodt voltam."

A még mindig csak 24 éves sportoló - akit a Croatian Times úgy emlegetett a vb után: horvát biatlonos szlovén útlevéllel - csak az egyetlen hibás lövése miatt volt dühös magára. "Edzésen négy sorozatból mindig elrontok egy lövést, de most tökéletes versenyt akartam."

Forrás: AFP/Christof Stache

"Tavaly azt hittem, vége a pályafutásomnak, ezért ez nagyon különleges érem a számomra. Már három világbajnoki érmem van, ez talán megmutatja, hogy van bennem némi kurázsi. Biatlonosként az összetett Világkupa-győzelem az álmom. Nem tudom, képes vagyok-e elérni ilyen magasságokba, de ezért dolgozom. Nincs semmilyen hobbim, a szabadidőmet a barátnőmmel, a barátaimmal és a családommal töltöm. Moziba azért néha eljutok" - mesélte a céltudatos sportoló.

Nincs semmilyen szűrő a médiában

A vb-győzelme utáni napon aztán a szlovén Pop TV riportja alapján elterjedt a hír, mely szerint Fak műanyag palackokat gyűjtöget és vált vissza Horvátországban, mert csak így tudja fenntartani magát. "Egy-egy visszaváltáskor körülbelül százötven eurót tudok összeszedni. Általában alkalmanként mintegy kétezer palackot adok le" - kesergett a síző a műsorban.

Fak az [origo]-nak elárulta, hogy csak a média éberségét próbálgatta: "Ez csak egyfajta médiateszt volt, a műsorban is félig nevetve nyilatkoztam, hogy éppen csak elég egy mozijegyre. Sajnos nincs semmilyen szűrő, amely eldöntené, hogy egy információ fontos vagy sem, valós vagy sem. Nem számítottam olyan nagy visszhangra, amilyet Horvátországban kiváltott a hír. Különös, hogy ez megtörténhet manapság."

Jakov Fak névjegye

Született: 1987. augusztus 1., Rijeka
185 centi/75 kiló
2001 óta versenyez, 2008-ban junior vb-t nyert

Sikerei horvát színekben
Olimpiai bronzérmes (Vancouver 2010, 10 km)
Vb-bronzérmes (Pjoncsang 2009, 20 km)

Sikerei szlovén színekben
Vb-aranyérmes (Ruhpolding 2012, 20 km)
Vb-ezüstérmes (Ruhpolding 2012, csapat)