Vágólapra másolva!
Tóth Adrienn hetedik, Gyenesei Leila pedig 21. helyen végzett szombaton az öttusázók brazíliai Világkupa-versenyén.

A tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes Tóth bőven 900 pont fölött vívott, ezzel harmadik volt az első szám után. A folytatásban előbb 23. lett a 200 méteres úszásban, aztán három hibával ment végig a lovaspályán, így a hatodik helyről vághatott neki a lövészetekkel megszakított futásnak, melyben egy pozíciót csúszott vissza.

Gyenesei csaknem 150 ponttal kevesebbet gyűjtött a pástokon, de a medencében a második legjobb időt érte el, és csak két rontással fejezte be a lovaglást, ezzel ő nyolcadik volt a kombinált zárószám előtt, melyben azonban jelentősen hátrébb került.

Győzött a francia Élodie Clouvel. Vasárnap a férfiak döntőjét rendezik, a mezőny tagja Demeter Bence és Tibolya Péter.