Vágólapra másolva!

Babos a végletekig kínozta az ötödik kiemeltet Koppenhágában

Babos Tímea háromszettes, 2 óra 31 perces csatában kikapott az ötödik helyen kiemelt észt Kaia Kanepitől a koppenhágai, 220 ezer dollár összdíjazású fedettpályás nőitenisz-torna szerdai nyolcaddöntőjében.

A WTA honlapja szerint a májusban 19 esztendős magyar játékos hamar elnyerte a világranglistán 34. ellenfél adogatását, aki viszont nemsokára visszavette azt, és 2:4-ről 5:4-re fordított, majd egy újabb brékkel 7:5-re besöpörte a 48 perces első szettet.

A WTA-rangsorban 67. Babos - aki először találkozott Kanepivel - a második szettben 3:3 után ismét elvette Kanepi szerváját, 26 esztendős riválisa rögtön kiegyenlített, ám a soproni teniszező újabb brékkel hozta az 52 perces második felvonást.

Az utolsó játszma észt brékkel indult, ám Babos 2:2-re visszakapaszkodott, majd riválisának saját szervánál labdája volt az 5:2-höz, de hatodik kettős hibája után 4:3-at mutatott az eredményjelző.

A két játékos fej fej mellett haladva jutott el a rövidítésig, ahol Babos - aki a nyitófordulóban két meccslabdát hárítva nyert a japán Date-Krumm Kimiko ellen - csak két pontot nyert, így több mint két és fél óra elteltével Kanepi örülhetett.

eredmény, nyolcaddöntő:
Kanepi (észt, 5.) - Babos Tímea 7:5, 4:6, 7:6 (7-2)