Vágólapra másolva!
A kétszeres vb-bronzérmes Kis Gergő ezüstérmet nyert 400 gyorson a debreceni úszó Európa-bajnokságon. 400 női vegyesen végig egymással állt harcban az aranyért Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna, végül előbbi úszó nyert.

A PIN kódjával jutott ki az olimpiára egy magyar úszó

A kétszeres vb-bronzérmes Kis Gergő a harmadik legjobb idővel jutott be a döntőbe, amelynek egy másik magyar, Rákos Partik is a résztvevője volt. Kis 100-nál ötödik, Rákos az utolsó helyen fordult, előbbi 150 méternél már a harmadik helyen állt, ugyanúgy, mint 250-nél, de ekkor már csak bő két tizedre volt az éllovas mögött.

Fél másodperces hátránnyal, a második helyről kezdett neki az utolsó száznak a jó hajrázónak tartott Kis, az utolsó hossz előtt pedig 36 század volt a hátránya. Végül nem sikerült megnyernie a számot, ezüstérmet szerzett 3:47.84-gyel a németek Európa-bajnoka, Paul Biedermann mögött, aki az addig vezető Samuel Pizzettit és a magyar úszót is megelőzte. Rákos Patrik nyolcadik lett.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

"Boldog vagyok, 400 gyorson van egy ezüstérem, ez itt a lényeg. Jobbat úsztam, mint tavaly ilyenkor Barcelonában, most a világcsúcstartó mögött lettem második" - mondta Kis Gergő, majd hozzátette: nem volt különösebb taktikája, csak annyi, hogy tartsa a lépést Biedermann-nal, és az utolsó hosszt felpörgesse.

Kettős magyar siker 400 női vegyesen

Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna az első pillanattól kezdve elhúzott a mezőnytől a 400 női vegyes döntőjében.

Pillangón Jakabos első, Hosszú a második helyen fordult 50 méter után, 100-nál a kettejük közötti sorrend megváltozott, de az előnyük nőtt a többiek előtt. Háton Jakabos visszavette a vezetést, a harmadik helyezett hátránya két másodperc volt 150-nél, három és fél 200-nál.

Mellen Hosszú került előnybe Jakabossal szemben, a többiek ekkora még jobban lemaradtak. Gyorson már biztos volt a kettős magyar siker, a világbajnok Hosszút nem tudta megszorítani Jakabos, a harmadik a cseh Barbora Zavadova lett.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
Hosszú első, Jakabos második

"Az időnek nagyon örülök, ez a verseny most nagyon jó erre. Nagyon fájt ez a szám, mivel nem könnyítettem a verseny előtt. Remélem, ha könnyítek az olimpia előtt, még jobban fogok úszni" - nyilatkozta a 2009-ben világbajnok Hosszú Katinka az m1-nek.

Bohus és Bernek is döntős 100 háton

Mindkét magyar döntőbe jutott 100 m férfi háton. A szám elődöntőjéből Bohus Richárd a negyedik (54.35 mp), az ifjúsági olimpiai bajnok Bernek Péter pedig az ötödik (54.47) legjobb eredménnyel biztosította helyét a keddi nyolcas döntőben. Bohus idejével megúszta az olimpiai A szintet (54.40). Az 50 m női pillangón érdekelt Dara Eszter viszont nem került tovább, miután csak az 15. időt úszta (27.04 mp) az elődöntőben.

Negyedik a 4x100-as női gyorsváltó

A negyedik helyen végzett a Hosszú Katinka, Mutina Ágnes, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn összetételű magyar 4x100-as női gyorsváltó. A bő háromnegyed órával korábban 400 m vegyesen diadalmaskodó Hosszú a harmadik helyen fejezte be a saját hosszát, Mutina pedig egy pozíciót visszaesett, így a 400 vegyesen ezüstérmes Jakabosnak már tetemes hátrányt kellett volna ledolgoznia. Valamennyit ugyan faragott, de Verrasztó is a negyedik helyről kezdte úszását, s ő sem tudott már előrébb lépni. A számot a németek nyerték a svédek és az olaszok előtt.

Új országos csúccsal a hatodik lett a Kozma Dominik, Cseh László, Bernek Péter, Takács Krisztián összetételű magyar 4x100-as férfi gyorsváltó. Kozma kiváló egyéni teljesítménnyel indította a versenyt, ugyanis a staféta első embereként 49.12 másodperc alatt tudta le a 100 métert, amivel új magyar rekordot állított fel (régi: 49.13, Zubor Attila, 2001.07.27.).

Cseh a harmadik helyről vághatott neki a távnak, de két helyet visszaesett, majd következett Bernek, aki újabb két pozíciót rontott. Záróemberként Takács ugrott a vízbe, és nagy hajrával végül a hatodik helyet szerezte meg a csapatnak, ráadásul a 3:17.23-as idő új országos csúcsot jelent (régi: 3:18.01 perc, 2010.08.09). A számot a franciák nyerték az olaszok és az oroszok előtt.

Eredmények:
férfiak, 400 m gyors:
1. Paul Biedermann (Németország) 3:47.84 perc
2. Kis Gergő 3:48.09
3. Samuel Pizzetti (Olaszország) 3:48.66
...8. Rákos Patrik 3:52.80

4x100 m gyors váltó:
1. Franciaország (Amaury Leveaux, Alain Bernard, Frederick Bousquet, Jeremy Stravius) 3:13.55 perc
2. Olaszország (Andrea Rolla, Marco Orsi, Michele Santucci, Filippo Magnini) 3:14.71
3. Oroszország (Vitalij Sirnyikov, Oleg Tikobajev, Nyikita Konovaljov, Vjacseszlav Andrusenko) 3:15.13
...6. Magyarország (Kozma Dominik, Cseh László, Bernek Péter, Takács Krisztián) 3:17.23 - országos csúcs (régi: 3:18.01 perc, 2010.08.09.)

nők, 400 m vegyes:
Hosszú Katinka 4:33.76 perc
2. Jakabos Zsuzsanna 4:35.68
3. Barbora Zavadova (Csehország) 4:38.07

4x100 m gyors váltó:
1. Németország (Britta Steffen, Silke Lippok, Lisa Vitting, Daniela Schreiber) 3:37.98 perc
2. Svédország (Ida Marko-Varga, Michelle Coleman, Sarah Sjöström, Gabriella Fagundez) 3:38.40
3. Olaszország (Alice Mizzau, Federica Pellegrini, Erica Buratto, Erika Ferraioli) 3:39.84
4. Magyarország (Hosszú Katinka, Mutina Ágnes, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn) 3:41.36