Vágólapra másolva!
Andy Murray negyedszer is hiába veselkedett neki egy Grand Slam-döntőnek, és hiába játszott ezúttal saját közönsége előtt, Roger Federer négyszettes csatában elnyerte előle a wimbledoni tófeát. A brit a korábbiakkal ellentétben nyerő szellemiségű teniszt mutatott be, de nem lehetett esélye a régi klasszisára rátaláló svájci ellen, aki sikerével újra a világranglista élére került, és beérte a szintén hét wimbledoni elsőséggel rekorder Pete Samprast.

Wimbledon, férfi egyes, döntő
Roger Federer (svájci, 3.) - Murray (brit, 4.) 4:6, 7:5, 6:3, 6:4

A döntő előtt Andy Murray nem kis pszichés teherrel küzdött, a 25 éves teniszező négy éve próbálkozott hiábavalóan a Grand Slam-döntőkben. 2008-ban a US Open fináléját, 2010-ben, majd egy évvel később is az Australian Open döntőjét bukta el, ehhez párosult kilencből hat elveszített elődöntő a nagy tornákon. A siralmas mérleget most azzal kompenzálhatta, hogy a karrierje során elsőként jutott döntőbe Wimbledonban, így végre hazai közönség előtt próbálhatta megtörni az átkot. A másik kapaszkodó a Federer elleni pozitív mérlege (8-7) lehetett. Bár Murray bevallottan utálja megnézni korábbi meccseit, a döntő előtt ez egyszer szakított ezzel a szokásával, mondván, hogy a Federer elleni játékokból van mit tanulnia.

Roger Federer egészen más irányból érkezett a 2012-es wimbledoni fináléba, számára az elveszettnek hitt világuralom visszaszerzését kínálta a meccs. A svájci 2009-ben eljutott a sportág legmagasabb csúcsára, amikor tizenötödik GS-győzelmét begyűjtve minden idők legeredményesebb teniszezője lett, és ezt megfejelte még abban az évben egy wimbledoni diadallal, majd a következő év elején az Australian Open megnyerésével. A 2011-es évet hosszú idő után Grand Slam-győzelem nélkül zárta, és Novak Djokovic tündöklését tekintve nem sokan várták tőle, hogy még képes lehet visszatérni a világ élére. Ő azonban másképp gondolta, és az egy hónap múlva a 31 éves klasszis újabb szédületes rekordok közelébe került. A wimbledoni sikerrel ugyanis visszaszerezte elsőségét a világranglistán, ami egy csúcsot és egy csúcsbeállítást jelent. A 286 trónon töltött héttel megdönti Sampras csúcsát, a hetedik wimbledoni elsőséggel pedig utolérte az amerikai csillagot.


Federer hiába érzett nyugalmat

Az előző két wimbledoni tornán csak negyeddöntőig jutó Federer elismerte, hogy korábbi sikerei ellenére nagy a tét a számára Murray ellen, elsősorban amiatt, hogy újra világelső lehet. Ezzel együtt nem volt ideges a döntő előtt, nyilatkozata szerint a nyugalma magát is meglepte. A meccs eleje azonban nem igazolta szavait, már az első játékban challenge-et kért, ami ellene döntött, Murray pedig kihasználva Federer idegességét, azonnal brékelte, majd 2-0-ra is vezetett. A harmadik játékot nagy nehezen hozta Federer, majd sikerült visszabrékelnie a magabiztosságot mutató Murrayt.

Forrás: Getty Images/Julian Finney
Forrás: Getty Images/Julian Finney

Az első szettben Murraynek sikerült meglepnie Federert. További képekért kattintson a fotóra!

A pénteki Federer-Djokovic elődöntő nagyon rövid gémeket és gyors teniszt hozott, ezzel szemben a döntőben jóval szorosabb játékok voltak, mindkét teniszezőnek meg kellett küzdenie az adogatójátéka megnyeréséért. Feltűnő volt a maratonira nyúló nyolcadik játéknál, hogy Murray a korábban rá jellemző idegeskedés helyett halálos nyugalommal beütötte a döntő pontokat, és ezzel hozta az adogatását (4:4). A folytatásban sikerült tőkét kovácsolnia a pszichés fölényéből, ez pedig brékelőnyt, majd játszmagyőzelmet hozott neki (6:4). Az első szett megnyeréséhez 57 percre volt szüksége a skótnak, az említett elődöntőben az első két szett összesen tartott ennyi ideig.

A második játszmára Federernek sikerült frissítenie, és miután vezetést szerzett, közel volt a brékhez. Ez azonban elmaradt, és a folytatásban neki kellett kétszer is vért izzadnia saját adogatásánál, 2:2-nél és 4:4-nél is rezgett a léc. Murray sokkal biztosabban hozta az adogatásait, ezzel együtt 5:5-ig fej fej mellett haladtak, ekkor érkeztek meg a nyitott pálya fölé az esőfelhők.

Pillanatok alatt veszett el a brit második szettje

A sötét fellegek előhozták Federer klasszisát, aki előbb koncentrált játékkal hozta adogatását (6:5), majd a következő játszmában semmi harmincról egy szép ütéssel megindult fölfelé, és végül egy parádés labdamenet végén szettlabdához jutott. A sorsdöntő helyzetben sikerült überelnie az előző ütéseit, és egy szenzációs ponttal megnyerte a játszmát.

Murraynek igazából ezen a ponton kellett először szembesülnie azzal, hogy minden idők egyik legnagyobb zsenijével áll szemben. Nem tartott sokáig, de ez a pár perc éppen elég volt ahhoz, hogy elveszítse az egyébként általa uralt második játszmát.

Forrás: Getty Images/Julian Finney
Forrás: Getty Images/Julian Finney

Az esőfelhők megjelenésekor jött először felszínre Federer klasszisa. További képekért kattintson a fotóra!

A harmadik felvonást mindkét játékos nagy lendülettel és győztes adogatással kezdte, de ekkorra az ég is összegyűjtötte erejét, és egy esővel félbeszakította a meccset. A félórás kényszerszünet elvileg nem jött rosszul a hazaiak kedvencének, akinek villámgyorsan csúszott ki kezei közül a második játszma.

A végtelen gém sorsdöntőnek bizonyult

Magyar idő szerint este 6 órakor folytatódott a harmadik szett, amelyben Federer láthatóan sokkal magabiztosabban hozta szerváit, mint a másodikban. 3:2-es vezetésénél nagyon megszorongatta az adogató britet, háromszor is bréklabdához jutott, ám Murray állta a rohamokat, így nem először akasztotta meg a meccset egy végtelenné váló gém.

Forrás: Getty Images/Julian Finney
Forrás: Getty Images/Julian Finney

A harmadik szettben sorsdöntő maratoni gémet nyert meg Federer. További képekért kattintson a fotóra!

A hatalmas csata Federer sikerét hozta (4:2), a BBC-nek szakkomentárkodó korábbi teniszlegenda, Boris Becker viszont még óvta az angol reményeket: "Murraynek most nem szabad idegessé válnia, egyszerűen csak előjött Federer zsenialitása." Ezzel együtt a fordulat döntőnek bizonyult, 4:2 után nagyon rövid idő alatt hozta a harmadik szettet 6:3-mal a svájci, akitől az addigi tiszta, sallangmentes tenisz után ekkor már látványos, bátor pontokat is láthattunk. Azzal pedig, hogy rendre a legjobbkor szúrt oda Murraynek, lassan átvette a pszichikai fölényt is.

Murray a három GS-döntőjéből kettőt Federer ellen veszített el, szettet sem nyerve. Most eldöntötte, hogy szettet nyer, és a meccset is meg fogja, az ehhez szükséges önbizalom végig látszott is a játékán, de a régi klasszisára rátaláló Federerrel találta szembe magát.

A negyedik játszma előtt a korábbi ausztrál klasszis, Pat Cash is azt hangsúlyozta, hogy Federer átment támadásba a harmadik szettben, és azt is kijelentette, hogy a régi Murray innen már nem tudott volna fordítani. A pályán levő Murraynek viszont adott még egy esélyt, és a skót neki is veselkedett, de 1:0-s vezetésénél nem tudta kihasználni a bréklabdáját. Federer viszont folytatta szárnyalását, és ő nem hibázta el a bréklabdát 2:2-nél, hogy aztán nyugodt léptekkel meginduljon hetedik wimbledoni elsősége felé (4:2).

Forrás: Getty Images/Julian Finney
Forrás: Getty Images/Julian Finney

Federer hetedszer ünnepelhette a wimbledoni elsőséget. További képekért kattintson a fotóra!

A hátralevő rövid időben Murray még be tudott húzni két adogatást, de ennél többet nem tudott tenni Federer ellen, aki megérdemelten gyűjtötte be hetedik wimbledoni elsőségét. Bár vasárnap sokáig nem ezt sugározta a játéka, Murraynek végül maradt a megszokott vesztes szerep (az őt ünneplő tömeg előtt sírva is fakadt), míg svájci riválisa visszatért a világranglista élére, és 286 ott töltött héttel rekorder lett.

Federer számokban

Út a wimbledoni győzelemig, portré, férfi döntők 2001-től, GS-örökranglista:

Út a diadalig:
Roger Federer (svájci, 3.)
1. forduló: Albert Ramos (spanyol) 6:1, 6:1, 6:1
2. forduló: Fabio Fognini (olasz) 6:1, 6:3, 6:2
3. forduló: Julien Benneteau (francia, 29.) 4:6, 6:7 (3-7), 6:2, 7:6 (8-6), 6:1
nyolcaddöntő: Xavier Malisse (belga) 7:6 (7-1), 6:1, 4:6, 6:3
negyeddöntő: Mihail Juzsnij (orosz, 26.), 6:1, 6:2, 6:2
elődöntő: Novak Djokovic (szerb, 1.) 6:3, 3:6, 6:4, 6:3
döntő: Andy Murray (brit, 4.) 4:6, 7:5, 6:3, 6:4

Roger Federer (Svájc):
Született: 1981. augusztus 8., Bázel
Testmagasság/testsúly: 1,85 m / 85 kg
Ütőfogása: jobbkezes
Jelenlegi világranglista-helyezése egyesben: 3.
Legjobb világranglista-helyezése egyesben: 1. (először 2004.02.02-án, összesen 285 hétig)
Tornagyőzelmei egyesben: 75, ebből 17 Grand Slam (Australian Open: 2004, 2006, 2007, 2010, Wimbledon: 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2009, 2012, Roland Garros: 2009, US Open: 2004, 2005, 2006, 2007, 2008)

A férfi egyes wimbledoni döntői 2001-től:
2001: Ivanisevic (horvát)-Rafter (ausztrál) 6:3, 3:6, 6:3, 2:6, 9:7
2002: Hewitt (ausztrál)-Nalbandian (argentin) 6:1, 6:3, 6:2
2003: Federer (svájci)-Philippoussis (ausztrál) 7:6 (7-5), 6:2, 7:6 (7-3)
2004: Federer-Roddick (amerikai) 4:6, 7:5, 7:6 (7-3), 6:4
2005: Federer-Roddick 6:2, 7:6 (7-2), 6:4
2006: Federer-Nadal (spanyol) 6:0, 7:6 (7-5), 6:7 (2-7), 6:3
2007: Federer-Nadal 7:6 (9-7), 4:6, 7:6 (7-3), 2:6, 6:2
2008: Nadal-Federer 6:4, 6:4, 6:7 (5-7), 6:7 (8-10), 9:7
2009: Federer-Roddick 5:7, 7:6 (8-6), 7:6 (7-5), 3:6, 16:14
2010: Nadal-Berdych (cseh) 6:3, 7:5, 6:4
2011: Djokovic (szerb)-Nadal 6:4, 6:1, 1:6, 6:3
2012: Federer-Murray (brit) 4:6, 7:5, 6:3, 6:4

A Grand Slam-tornagyőzelmek örökranglistája:
17: Roger Federer (svájci)
14: Pete Sampras (amerikai)
12: Roy Emerson (ausztrál)
11: Björn Borg (svéd), Rod Laver (ausztrál) és Rafael Nadal (spanyol)
10: Bill Tilden (amerikai)
8: Andre Agassi (amerikai), Jimmy Connors (amerikai), Ivan Lendl (csehszlovák), Fred Perry (brit) és Ken Rosewall (ausztrál)
7: Henri Cochet (francia), Rene Lacoste (francia), Bill Larned (amerikai), John Newcombe (ausztrál), John McEnroe (amerikai), William Renshaw (brit), Richard Sears (amerikai), Mats Wilander (svéd)

Federer Grand Slam-tornagyőzelmei:
2003: Wimbledon
2004: Australian Open, Wimbledon, US Open
2005: Wimbledon, US Open
2006: Australian Open, Wimbledon, US Open
2007: Australian Open, Wimbledon, US Open
2008: US Open
2009: Roland Garros, Wimbledon
2010: Australian Open
2012: Wimbledon