Vágólapra másolva!
Páratlanul sok, több mint harminc defekt nehezítette meg a Tour de France mezőnyének a dolgát a 14. szakaszon. A versenyzők nyilatkozatai és Cofidis csapat információi is az útra szórt szögekről szóltak, később a szervezők is megerősítették, rajzszögeket találtak az úttesten és a biciklisek kerekeiben is.

A francia kerékpáros körverseny 14. szakaszát a spanyol Sanchez nyerte sprintbefutóval, de az etap nem miatta, hanem a megmagyarázhatatlanul sok defekt miatt lesz emlékezetes.

A Limoux és Foix közötti 191 km-es szakaszon egymás után álltak meg defekt miatt a versenyzők, több mint harminc ilyen eset volt, a címvédő Cadel Evans háromszor cserélt kereket, de a sárga trikós Wiggins is cserére kényszerült.

A Cofidis csapat autójából az egyik angol televíziós csatorna olyan információt kapott, miszerint valakik szögeket szórtak ki az útra, hogy szabotálják a Tourt.

"Hallottuk, hogy sokan kaptak defektet, a szökevények áthaladása után történt valami az úttal az egyik szakaszon, de ennél többet nem tudunk" - fogalmazott sikere után a Rabobankot erősítő Sanchez.

A BMC-ben tekerő Evans csapattársa, George Hincapie is elismerte, hogy valami nem volt rendben. "Valami volt az úton, ennyi defektet még soha nem láttam. Óriási munka kellett ahhoz, hogy Evanset vissza tudjuk hozni a főmezőnybe."

Forrás: AFP/Joel Saget
A 14. szakasz vége felé folyamatosak voltak a defekt miatti leállások

A Eurosport csatorna magyar közvetítése szerint a vasárnapi szakaszon még a versenyt kísérő motorosok közül is többen defektek kaptak.

Vasárnap este a szervezők hivatalosan is megerősítették, hogy rajzszögeket találtak az úttesten. "Egy vagy két néző szögeket szórt be az útra, nem tudjuk, miért" - nyilatkozta Jean-Francois Pescheux versenyigazgató.

A szögek 38 kilométerrel a cél előtt, az utolsó hegyi befutónál kerültek az útra, az 1375 méteres Mur de Péguére csúcs előtt. "A végén néhány kerekes két-három szöggel a gumijában érkezett be a célba" - mondta Pescheux.

A 14. etap az élen nem hozott változást, Wiggins továbbra is vezet Froome és Nibali előtt.

14. szakasz, Limoux-Foix, 191 km:
1. Luis-Leon Sanchez (spanyol, Rabobank) 4:50:29 óra
2. Peter Sagan (szlovák, Liquigas-Cannondale) 47 mp hátrány
3. Sandy Casar (francia, FDJ-BIGMAT) azonos idővel

Az összetettben:
1. Bradley Wiggins (brit, Sky) 64:41:16 óra
2. Chris Froome (brit, Sky) 2:05 perc h.
3. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas) 2:23 p h.