Vágólapra másolva!
A londoni olimpián győztes Andy Murray sérülés miatt visszalépett a torontói 3,2 millió dollár összdíjazású férfitenisz-torna harmadik fordulójától. Montrealban egyetlen gémre sem volt jó Ana Ivanovic.

A brit teniszező első torontói mérkőzésén, a második fordulóban nagyon könnyedén nyert szerdán, csütörtökön azonban jelezte, kisebb térdsérülése miatt nem vállalja a kanadai Milos Raonic elleni találkozót.

Rafael Nadal sem egészséges, még Wimbledonban sérült meg, kihagyta az olimpiát, Torontóba sem utazott el, a Facebookon pedig bejelentette, hogy kihagyja a Cincinnati tornát is.

A csütörtöki játéknapon egyetlen mérkőzést sem tudtak megrendezni Torontóban, mivel egész nap esett az eső.

Ötszáz kilométerrel odébb, Montrealban már lehetett játszani a női tornán, Ana Ivanovic viszont nem örült ennek. A 11. kiemelt szerb 6:0, 6:0-ra kikapott Roberta Vincitől.

Montreal, egyes, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Radwanska (lengyel, 2.) - Barthel (német) 4:6, 6:3, 7:6 (7-5)
Bartoli (francia, 9.) - Peng (kínai) 6:1, 6:3
Li (kínai, 10.) - Bouchard (kanadai) 6:4, 6:4
Vinci (olasz) - Ivanovic (szerb, 11.) 6:0, 6:0
Lepchenko (amerikai) - Cibulkova (szlovák, 12.) 6:4, 6:4
Wozniak (kanadai) - Jankovic (szerb, 13.) 6:2, 6:3
Suárez (spanyol) - Lisicki (német, 15.) 3:6, 6:3, 6:4
McHale (amerikai) - Voskobojeva (kazah) 7:5, 3:6, 6:2