Vágólapra másolva!
Sporttörténelmet írt Stollár Fanny, aki 13 évesen a legfiatalabb felnőtt női bajnok lett teniszben. Stollár tehetségére már évekkel ezelőtt felfigyelt az olimpiai bronzérmes Juan Martin del Potro menedzsere, nemsokára pedig egy amerikai teniszakadémia vendége lesz, ahol két hónapig készül majd. A korábban az elvesztett pontokat nehezen viselő, néha még ütőket is törő teniszező sokat fejlődött mentálisan, és motiválja, ha érzi, hogy az ellenfél lenézi a kora miatt.

Fanny háromévesen ismerkedett meg a tenisszel, amelyet édesanyja korábban versenyszerűen űzött, párosban magyar bajnok is volt. A szőke kislány kilencévesen még azon vacillált, hogy a kézilabda vagy a tenisz legyen a választott sportág, de amikor megnyert egy olyan teniszversenyt, amelyen fiúk és lányok közösen indultak, az megadta a lökést a számára, hogy mi legyen a döntés.

Stollár édesapját, Tibort nem lepte meg Fanny sikere - annak ellenére sem, hogy az ob-t csak felkészítő versenynek szánta -, mert tudta, hogy technikailag és fizikailag nem lóg ki a mezőnyből fiatal kora ellenére sem, egyedül attól féltette, hogyan bírja majd a nagy meleget. Hogy a melegtől-e, nem tudni, de Fanny a döntő után rosszul lett, csúszott is az eredményhirdetés, mert feküdnie kellett fél órát, mire összeszedte magát.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Az országos bajnokságon - amelyen a legjobb magyar játékosok, Arn, Czink, Babos, Szávay nem indultak - aratott győzelme után nem sok ideje volt kiörülni magát, mert egyből belevágott egy budaörsi tornába, amelyen az első fordulóban egy orosz ellenfelet győzött le, majd döntő szettben kapott ki egy szlovák lánytól, aki a meccs utáni kézfogásnál azt mondta neki: "te vagy a legjobb". Az ellenfél edzője pedig annyit tett hozzá, hogy Fanny két éven belül mindenkit el fog verni.

Nem volt idő megünnepelni a történelmi sikert

"Nagyon fáradt voltam, alig vittek a lábaim, de közben pozitív töltetet jelentett, hogy a bajnoki címmel a zsebemben indultam a versenyen" - mondta, amikor arról kérdeztük, milyen érzés volt, hogy vasárnap még a történelmi győzelmet ünnepelte, majd a következő hét elején kezdődött minden elölről a budaörsi tornán. A bajnoki cím azért is nagy dolog az édesapja szerint, mert az idei évben Fanny kevés versenyen indult, mivel egymást értek a klub- és edzőváltások, majd végül az MTK-ban kötött ki, ahol Krocskó József edzi.

A női tornáknál különböző szintek vannak, a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) által szervezett versenyeknél 13 és fél év az alsó és 18 év a felső korhatár, úgyhogy ezeken már Stollár is indulhat, jövőre meg is célozza a legalsó, 10 ezer dollár összdíjazású tornákat. Érdekes ellentmondás, hogy a budaörsi versenyen aratott egy győzelemmel Stollár szakmailag jobban járt, mint az ob-sikerrel, mivel előbbiért 20 pont jár, amivel a 900-1000. helyre kerülhet a világranglistán. "Most, hogy megnyerte a bajnokságot, sokan megismerték a nevét, cikkek jelentek meg róla, míg ha egy ITF-versenyen megy négy kört, és gyűjt hatvan pontot, az neki sokat ér, de közben a kutya sem tud róla."

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Édesapja szerint a legtöbb magyar tehetség a 10 ezres tornáknál reked meg, nem merik vállalni a kihívást, hogy erősebb viadalokon induljanak, vagy azért, mert jó nekik a langyos víz, vagy azért, mert nincs mögöttük támogatás. Fannyt az egyik leghíresebb sportszergyártó és egy ütőket forgalmazó cég is szponzorálja, az edzéseit Homonnay Géza, az MTK szakosztályelnöke finanszírozza, az ügyeit pedig az olasz Ugo Colombini, az olimpiai bronzérmes Juan Martin del Potro menedzsere intézi. Colombini akkor figyelt fel Stollárra, amikor két éve a Nike Junior Tour világdöntőjében az elődöntőig jutott a Bahamákon, és tanácsadással, szabadkártyák intézésével segíti a magyar tehetséget.

Sokat segített a sportpszichológus

Stollár szeptembertől az általános iskola nyolcadik osztályát kezdi el, és ugyan magántanulói státuszban van, de azért be-bejár órákra, bár a testnevelés-, rajz- és énekórákat ki szokta hagyni. Azt mondja, a többiek mindig kérdik tőle, hogy mikor jön be, és néha irigykednek, hogy röpdolgozat írása helyett teniszezik, bár szerinte ők nem érzékelik, hogy milyen munka van a teljesítménye mögött.

"Soha nem keltem még fitten" - mondta Stollár, aki reggelente néha nehezebben veszi rá magát az edzésre, de ahogy elkezd bemelegíteni vagy játszani, úgy érzi, el is múlik a fáradtság. Fiatal kora ellenére Fanny ütőerőben felveszi a versenyt a nála erősebbekkel, és úgy érzi, fejben is stabilabb lett, amiben az is szerepet játszik szerinte, hogy az utóbbi időben egy sportpszichológus foglalkozik vele.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

"A bajnokság döntőjében egyik ponton sem idegeskedtem, nem volt hiszti, mondták is, hogy olyan volt, mint ha nyugtatót vettem volna be" - mesélt a nagy változásról, és azt is hozzátette, most már nem szokott sírni a vereségek után, mint korábban. Az édesapja azért megemlítette, hogy tavaly három ütőt is eltört a lánya dühében, de utána gyorsan hozzátette, nagyon örül a mentális fejlődésnek, mert fizikálisan is sokat kivesz az emberből, ha egy-egy elvesztett pont után magát ostorozza.

Megbüntették a nagyképű ellenfelet

Fanny egyébként a fizikumát és az agresszív játékát tartja a legnagyobb erősségének, az utóbbi a példaképére, Serena Williamsre is jellemző (a férfiak közül Roger Federert kedveli a legjobban). Bár itthon főleg salakon játszik és edz, úgy érzi, a keménypálya fekszik neki a legjobban, mert ott tud a leginkább érvényesülni a stílusa, és gyorsan be lehet fejezni a pontokat.

Fiatal korából adódóan nem ritka, hogy érzi az ellenfelén, hogy lenézi, példaként említett egy svájci páros meccset, amelyen az orosz, görög duó folyamatosan nevetgélt a megnyert első játszma alatt, amelyen Fanny és társa annyira felhúzta magát, hogy végül a döntő szettben legyőzték az elkényelmesedett riválist. Általában már a beütésnél, a melegítés alatt lehet tudni, hogy melyek azok az ütésfajták, amelyekben nem tökéletes az ellenfél, meg is vannak a módszerek ennek kiderítésére, úgyhogy valódi sakkjátszma zajlik a pályán. "A tenisznél sorrendben előbb a láb és a fej számít, és csak utána jön a kéz és a tehetség" - mondta Stollár apja.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Szollár nagy kalandra készül, nemsokára ugyanis Amerikába, egy teniszakadémiára utazik két hónapra. A lehetőség onnan jött, hogy az amerikaiak láttak egy videót róla, ami után egy hároméves ösztöndíjat adtak neki, de a szüleivel úgy döntött, egyelőre próba gyanánt elég a két hónap. Az akadémián egy hónap 22 ezer dollárba (majdnem ötmillió forintba) kerül, de Fannynak minden költségét állják kint. "A család mellett a kutyáim, a barátok és az MTK fog a legjobban hiányozni kinn" - mondta, és elismerte, kicsit izgul, milyen lesz Amerikában.

Három napot bírt ki tenisz nélkül

Szávay Ágnes kálváriáján is látszik, hogy nagyon fontos, hogy egy játékost elkerüljenek a sérülések ahhoz, hogy ki tudjon teljesedni, és bár Fanny az elmúlt évben majdnem húsz centit nőtt, mostanság egyre kevesebb a sérülése. Régebben sok gondja volt, elég volt, ha egyszer helytelen technikával ütött, és már meghúzódott a válla, az utóbbi időben viszont nagyon sokat, 20-25 percet nyújt levezetésként, aminek a fontosságát itthon gyakran elfelejtik. Fiatal sportolóknál láttunk már olyat, hogy az állandó stressz, valamint a versenyek és a feszített tempó miatt egy idő után kiégtek, de Stollár Tibor nem félti a lányát hasonlótól, mert azt mondja, ez főleg akkor veszélyes, ha valakinek hosszú ideig elmaradnak a jó eredményei.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Az sem egyszerű feladat, hogy valaki ilyen fiatalon megbirkózzon a hirtelen jött ismertséggel, az újdonsült bajnokot például nyolc üzenet és tíz ismerősnek jelölés fogadta a Facebookon a döntő után, de a szülők figyelnek arra, hogy Fanny helyén tudja kezelni a sikert. Otthon is szinte folyton a tenisz a téma, ami néha már zavarja, de őt is teljesen megfertőzte a sport, amit bizonyít, hogy három nap volt a legtöbb, amennyit kibírt a nélkül, hogy az ütőért nyúlt volna.

A tenisz nem egy olcsó sport, az utazások, az étkezés, a szállás mellett még van rengeteg járulékos költség, mint az ütők, azok húrozása, a labdák, a ruha, és amikor arról kérdeztük Stollár Tibort, nagyságrendileg mennyi pénzt fordítottak eddig Fanny karrierjére, csak annyit mondott, "horror összegről" van szó.