Vágólapra másolva!
Ana Ivanovic simán verte Tsvetana Pironkovát a US Openen, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. A korábbi világelsőnek ez karrierje legjobb eredménye az év utolsó Grand Slamjén. Serena Williams 6:0, 6:0-ra nyert. A férfiaknál Roger Federer játék nélkül jutott negyeddöntőbe, ugyanis Mardy Fish az egészségi állapota miatt nem állt ki ellene. Federer ellenfele a nyolc között a spanyol Nicolas Almagrót búcsúztató cseh Tomas Berdych lesz.

Serena Williams csúcsformában játszott Andrea Hlavackova ellen, akinek így semmi esélye sem maradt a US Open női egyes nyolcaddöntőjében. Pedig a cseh nem játszott rosszul, de Williamsnek minden bejött, így mindössze 22 perc alatt hozta az első szettet, majd újabb negyedóra múlva már két brék előnye volt a második játszmában is. Innen már nem is lehetett visszaút Hlavackova számára.

Pedig a cseh lány 6:0, 5:0-nál először eljutott egy bréklabdáig, de hiába, Williams fordított, és játékot sem vesztve a legjobb nyolc közé jutott. "Nagyon jó játékos, és fontos volt, hogy végig oda tudjak figyelni" - mondta a fölényes győzelem titkáról Williams az 57 percig tartó meccs után.

Nyolc közé jutott a Roland Garroson döntős Sara Errani is, miután két szettben legyőzte Angelique Kerbert. Az első játszma tovább tartott, mint Serena Williams egész meccse, végül Errani egy óra 55 perc alatt győzött a sokat hibázó Kerber ellen.

A férfiaknál az ötszörös győztes Roger Federer játék nélkül lépett tovább, ellenfele a három sima szettben nyerő Tomas Berdych lesz majd. Federer a 23. helyen kiemelt Mardy Fishsel játszott volna, akinek korábban szívproblémái voltak, ki is hagyott néhány hónapot év elején. "Sajnálom, hogy így kellett döntenem. Vonakodtam a visszalépéstől, de orvosi tanácsra elővigyázatosságból beleegyeztem" - idézte a játékos közleményét a torna honlapja.

Szlavikovics Szabina 95 perces meccsen kapott ki a junioroknál a belga Elke Lemmenstől.

férfi egyes, nyolcaddöntő:
Federer (svájci, 1.) - Fish (amerikai, 23.) - Fish visszalépett
Berdych (cseh, 6.) - Almagro (spanyol, 11.) 7:6 (7-4), 6:4, 6:1

női egyes, nyolcaddöntő:
S. Williams (amerikai, 4.) - Hlavackova (cseh) 6:0, 6:0
Ivanovic (szerb, 12.) - Pironkova (bolgár) 6:0, 6:4
Errani (olasz) - Kerber (német) 7:6 (7-5), 6:3

lány egyes, 1. forduló:
Elke Lemmens (belga) - Szlavikovics Szabina 1:6, 6:2, 6:4