Vágólapra másolva!
Douchev-Janics Natasa elkérte kilépő papírjait szegedi egyesületétől, és Petrovics Kálmán klubvezető szerint a versenyzővel folytatott beszélgetésből kiderült számára, hogy a háromszoros olimpiai bajnok kajakos távozni készül szülőhazájába, Szerbiába.

"Natasával másfél hete beszéltem utoljára, röviden, telefonon. Akkor jelezte, hogy megvan a váltási szándék a részükről, a férje pedig már döntött is, kint marad. Az egyesülettől a hozzájáruló papírt kérte a külföldi versenyzéséhez. Ezt kell majd a szövetségnek csatolnia szeptember végéig, ha jövőre már szerb színekben akar kajakozni. Ez a beszélgetés egyértelművé tette számomra Janics távozási szándékát, de egyben azt is: kint még nincs megállapodás" - mondta Petrovics a Digi Sport Reggeli Start című műsorában kedden.

Hozzátette: egyelőre csak abban lehetnek biztosak, hogy a versenyző férje, a bolgár Andrian Douchev szeretné elhagyni Magyarországot. A klubvezető utalt rá, hogy a férj "nem találta meg a helyét" náluk, "ő a gyenge pont, amit a szerbek kihasználtak".

"Janics Natasa magától sosem hagyná el Szegedet, fordulat még most is lehetséges" - hangsúlyozta Petrovics, aki az ügy lehetséges kimeneteleiről is beszélt.

"Ha Natasa visszajön azzal, hogy nem sikerült a szerbekkel dűlőre jutnia, tárt karokkal várjuk. A szerb szövetségnek nincs pénze Natasára, az biztos. Elvileg mi is kérhetnénk érte pénzt, hisz év végéig van szerződése velünk, utána pedig megakadályozhatnánk, hogy náluk versenyezzen. De mi semmiféle akadályt nem gördítünk elé. Sőt: ha el is megy, nálunk bármikor edzhet, ő szegedi, közénk tartozik."

Janics többek között azért hagyhatja el Magyarországot, mert férje Szerbiában kapott állást.

Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára a múlt héten azt mondta: szeretnék, ha Janics továbbra is a magyar válogatott tagja maradna, és nagyon sajnálnák, ha más ország színeiben folytatná pályafutását.

Egy másik magyar kajakos, Benedek Dalma viszont biztos, hogy szerb színekben folytatja, hiszen már beadta az erre vonatkozó kérelmeket. A hétszeres világbajnok - aki eddig egyszer sem tudott indulni olimpián - már elköszönt klubjától, az MTK-tól, és benyújtotta a szövetségnek azt az okmányt, amely a szerb Dusan Ruziciccsel augusztusban kötött házasságát tanúsítja.