Vágólapra másolva!
A magyar színekben többek között három olimpiai aranyérmet is nyert Douchev-Janics Natasának Szerbiában elég egy Eb-bronzérmet nyernie ahhoz, hogy hat számjegyű járadékot kapjon havonta, igaz, a magyar gyakorlattal szemben erre nem 35, hanem csak 40 éves kora után számíthat. Ha olimpiai aranyérmet nyerne 2016-ban, akkor a 35 milliós magyar jutalom töredékét (kevesebb mint 10 millió forintot) kapná csak a szerb államtól.

Douchev-Janics Natasa csütörtökön bejelentette, véglegesen eldöntötte, hogy követve a családját, Szerbiában folytatja a pályafutását, és a közeljövőben sajtótájékoztatón meséli el, miért határozott így.

"Mindenki a zsebemben, a zsebünkben turkál, láttam olyan cikket is, amelyben összehasonlították, mennyit kerestem magyarként, és mennyit kereshetek majd szerbként. Pedig értsék meg, ez családi ügy!" - nyilatkozta Janics a Nemzeti Sportnak.

A háromszoros olimpiai bajnok Magyarországon se járna rosszul anyagilag, jelenleg csak az életkora miatt nem jogosult olimpiai járadékra, hiszen a további feltételek - olimpiai érmes, magyar állampolgár és Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkezik - adottak. Ha betöltötte volna 35. életévét, most közel 300 ezer forintot kapna havonta. Ezt az összeget Szerbiában is biztosan megkapja, mivel szerb-magyar kettős állampolgár.

A vajdasági Magyar Szó utánajárt annak, hogy Szerbiában hogyan alakulna Janics juttatása. Ott ugyanis Magyarországgal ellentétben a világ- és Európa-bajnoki érmeken kívül az olimpiai bronz- és ezüstéremért is jár életjáradék.

Ha például Janics a jövő évi duisburgi világbajnokságon K-1 200 méteren világbajnok lesz, akkor 40. életéve után élete végéig két és félszeres szerbiai átlagfizetést kap majd.

Jelen pillanatban ez valamivel több, mint 907 euró, és ehhez hozzájön a világbajnoki aranyéremért járó 30 ezer eurós prémium. De ha csak egy Eb-n sikerül a dobogó legalsó fokára állnia (olimpiai számban), azért is havi 360 euró jár, plusz 10 ezer euró egyszeri prémium.

A szerbiai életjáradékok összege

Olimpiai aranyérem (a szerb átlagfizetés háromszorosa)1090 euró310 ezer Ft
Olimpiai ezüst, vb-arany (a szerb átlagfizetés két és félszerese)907 euró258 ezer Ft
Olimpiai bronz, vb-ezüst, Eb-arany (a szerb átlagfizetés kétszerese)726 euró207 ezer Ft
Vb-bronz, Eb-ezüst (a szerb átlagfizetés másfélszerese)545 euró155 ezer Ft
Eb-bronz (a szerb átlagfizetés)363 euró103 ezer Ft

Egyszeri juttatás

Olimpiai aranyérem35 ezer euró9,975 millió Ft
Olimpiai ezüst, vb-arany30 ezer euró8,55 millió Ft
Olimpiai bronz, vb-ezüst25 ezer euró7,125 millió Ft
Eb-arany20 ezer euró5,7 millió Ft
Vb-bronz, Eb-ezüst15 ezer euró4,275 millió Ft
Eb-bronz10 ezer euró2,85 millió Ft



Miután a szerbek lépten-nyomon hangoztatják, nincs elég pénz a sportágban, várhatóan a férj sem tudna csak a helyi klubtól érkező jövedelemre támaszkodni, információnk szerint elképzelhető, hogy Panda János helyett ő lesz a szerbiai női válogatott szövetségi kapitánya is.