Vágólapra másolva!
Botrányt kavart Kínában egy szórólap, amelyen a Londonban lesérült gátfutó, Liu Hsziang fényképével hirdetnek egy korai magömlést gyógyító sebészeti beavatkozást.

A képen a futópályán ülő sportoló látható, amint a sérült lábát fájlalja, alatta pedig a következő szöveg: "A rajt után még jól érezte magát. Korai magömlés, a fájdalom, amelyről kínos beszélni. Tartozzon a győztesek közé!"

Forrás: Europress/Getty Images/Cameron Spencer
A kínaiak klasszisát Baji Balázs (jobbra) futamában érte utol a sérülés Londonban

Liu Hsziang 2004-ben olimpiai bajnok lett 110 méteres gátfutásban, valóságos nemzet hős lett Kínában, a következő két olimpián azonban ugyanolyan szerencsétlenül járt: Achilles-sérülés miatt nem tudta befejezni a versenyt. A hirdetésről - amely gyorsan elterjedt a kínai közösségi oldalakon - nem tudott, ezért jogi lépésekre készül.