Vágólapra másolva!
Szerb sajtóértesülések szerint csütörtökön egy belgrádi sajtótájékoztató keretében bejelentik, hogy a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Douchev-Janics Natasa a jövőben szerb színekben folytatja pályafutását.

Minden cikk a Janics-ügyről

A újvidéki Magyarszó.com beszámolója szerint a 12 órakor kezdődő eseményen Douchev-Janics Natasa mellett jelen lesz Vlade Divac, a Szerb Olimpiai Bizottság elnöke, valamint Mirko Nisovic, a Szerb Kajak-Kenu Szövetség elnöke is.

Forrás: Juha Pál [origo]
Forrás: Juha Pál [origo]

Divac a nyári olimpián személyesen megnézte Janics döntőjét

Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az ügyről egyelőre semmit nem tudnak, legfeljebb annyi történhet, hogy a szerbek elfogadják az MKKSZ által ajánlott 150 ezer eurós kivásárlási árat, és erről szándéknyilatkozatot küldenek.

"Ettől kezdve pedig az MKKSZ elnökségének jogköre eldönteni, hogy elfogadja-e azt" - tette hozzá Ábrahám.