Társoldalunk:

Nem enged Janics árából a magyar szövetség

2012.10.24. 16:16

Douchev-Janics Natasa csak akkor indulhat jövőre szerb színekben, ha október 31-ig, azaz jövő szerdáig 150 ezer euró (körülbelül 42 millió forint) érkezik érte a Magyar Kajak-kenu Szövetséghez (MKKSZ).  Paksy Tímea és  Csipes Tamara országváltásához nem járul hozzá a magyar szövetség. 

Az MKKSZ "felkészülési hozzájárulásnak" nevezi ezt az összeget, és a szerdai elnökségi ülésen úgy döntött, hogy a pénzt bárki befizetheti. "Az ülésen a tagok minősített többsége amellett a korábbi elvi döntés betartása mellett volt, hogy 17 évesnél idősebb világ- vagy Európa-bajnoki dobogóst nem adunk ki más országnak" - nyilatkozott Baráth Etele, az MKKSZ elnöke.  

A szerbek korábban jelezték, hogy nem szándékoznak fizetni a háromszoros olimpiai bajnok versenyjogáért, és azt is cáfolták, hogy a Janics férjének állásajánlatot tettek. Janics szeptember 27-én jelezte távozási szándékát, amelyet azzal indokolt, hogy férje, Andrian Douchev állást kap a Szerb Olimpiai Bizottságtól, és szeretnék egyben tartani a családot. A magyar szövetség már korábban közölte, hogy csak 150 ezer euró ellenében engedi el Janicsot. Amennyiben MKKSZ nem járul hozzá a kajakos országváltásához, Janics közel két évig nem indulhat nemzetközi versenyen. 

Baráth Etele szerdán elmondta, hogy nem a szerbek kezdeményezték Janics hazaköltözését, a férjének állása volt Szegeden, és a magyar szövetség mindent megtett azért, hogy itt maradjon, de a versenyző nem fogadta el a feltételeket.

"Alaposan körbejártuk ezt a témát, körülbelül száz emberrel konzultáltunk, és nagy többség azt mondta, hogy ne engedjük el a versenyzőt csak úgy. Merem állítani, hogy Natasa idén a legjobban támogatott magyar olimpikon volt, ezért nem érzem jogtalannak, hogy felkészülési hozzájárulást kérünk" - fogalmazott Baráth Etele, hangsúlyozva, hogy október 31-ig kell beszámolniuk a nemzetközi szövetségnek Douchev-Janics Natasa esetleges távozásával kapcsolatos döntésükről, ezért ez a határidő. 

Janics menedzsere, Csonka Gábor korábban az [origo]-nak azt mondta, ha nem sikerült megállapodnia a szerb és a magyar szövetségnek, akkor Janics bolgárként kajakozik majd, ezt ugyanis a férje állampolgársága révén feltételek nélkül megteheti. "Magyarországon az elmúlt másfél hónapban annyian rúgtak bele, hogy hazai klubban már nem látok esélyt a versenyzésére" - mondta a menedzser.

A szerdai elnökségi ülésen arról is határozat született, hogy sem az Ausztriába készülő kilencszeres világbajnok, Paksy Tímea, sem az Ausztráliába költözést tervező, négyszeres vb-győztes Csipes Tamara országváltásához nem járul hozzá az elnökség. "Paksy Tímea esetében azon leszünk, hogy megteremtsük számára az edzősködés lehetőségét Magyarországon" - tette hozzá Baráth Etele.

KAPCSOLÓDÓ CIKK