Vágólapra másolva!
Hatos Gábor a londoni olimpián rossz álomként élte meg, hogy kikapott a bronzmeccsen, de hétfőn a Nemzetközi Birkózó Szövetség is megerősítette: az üzbég Szoszlan Tyigijev doppingolt, így a magyar szabadfogású birkózó az új harmadik helyezett. Bár a lakóhelyén már szeptemberben dobogóra állhatott, sajnálja, hogy kimaradt a nagy ünneplésekből, és csak akkor fog megnyugodni, ha végre a kezében lesz az a bronzérem.

Hétfő óta nagyot fordult a világ?

Mondhatom, hiszen amikor az interneten megjelentek a hírek a bronzérmemről, sorban jöttek a gratulációk és a médiafelkérések, és a Facebookon is hamar begyűjtött 1300 like-ot az egyik cikk.

Mikor tudta meg, hogy olimpiai érmes lett?

Én már lassan három hónapja, augusztus 20. óta tudom, hogy doppingolt az ellenfelem, de nem akartam elkiabálni, rossz lett volna, ha nem az történik, amire számítok, és túl korán hiszem el, hogy harmadik lettem. De aztán jött a Nemzetközi Birkózó Szövetség megerősítése.

Attól tartott, hogy úgy jár, mint a kalapácsvető Pars Krisztián, aki sokáig hiába várt az ezüstérmére?

Igen, nekem is mondogatták sokan, várjak még, nehogy úgy járjak, mint ő, mert az üzbégek erősek sportdiplomáciában. De nem kérték a B próbát, és a fellebbezéssel sem éltek, a határidők is lejártak már.

Mennyiben más így bronzérmet nyerni?

Boldog vagyok így is, hogy pár hónapra megfosztottak ettől az örömtől. Most már Eb-ről, vb-ről és olimpiáról is van bronzérmem. Persze, sokkal jobb lett volna Londonban a dobogóra állni és a többiekkel ünnepelni, aztán a sok-sok meghívásnak eleget tenni, és részt venni a rendezvényeken, ez mind kimaradt, de talán most lesz részem egy kis ünneplésben.

Forrás: MTI/EPA/Koca Sulejmanovic
Így örült a 2012-es belgrádi Eb-n, ahol bronzérmet nyert

Lesz pótünnepség?

Én biztos szervezek majd valamit. Szeptember elején a lakóhelyemen, Vépen már csináltak egy dobogót nekem, a himnuszt is lejátszották, és kaptam egy bronz emlékérmet Vép címerével. Megelőlegezték a harmadik helyet.

Anyagilag is jól jár ezzel az előrelépéssel. Tudja már, mire költi a jutalmat?

Megnyugtató érzés a bronzéremmel járó pluszjuttatás, mert sajnos az Eb-k, vébék nem jelentenek komoly forrást, szemben az olimpiai helyezéssel. Már az ötödik helyért is tízmillió járt - vettem is egy autót -, a bronzért meg húsz, ami fantasztikus, és jelzi, hogy érdemes sportolni. Ráadásul a bronzérmesek is kapnak járadékot 35 éves kor felett, ez nagy segítség. Ha nem sikerül olyan munkát találni, amilyet szeretnék, a 80 ezer forint körüli nettó összeg nagyon jó kiegészítés.

Ellenfele doppingolt - mennyire általános ez a birkózásban?

Szerintem a birkózás az egyik legtisztább sportág, alig fordulnak elő doppingesetek. Kötöttfogásban volt rá példa, de kiderült: a szennyezett táplálék volt az oka a pozitív tesztnek. Ezenkívül csak egy esetről tudok az olimpiák történetéből, Sydneyben a német Alexander Leipold doppingolt. Magyarországon vannak doppinggal fertőzött sportágak, de a birkózás tiszta, akit ismerek, biztos, hogy nem él tiltott szerrel. A Pekingben ezüstérmes üzbég sokáig nem is birkózott, súlyproblémái voltak, nagyot kellett fogyasztania. A szer fizikálisan és szellemileg hozzásegítette ahhoz, hogy az utolsó meccsén így birkózzon.

A londoni bronzmeccs után nagyon csalódott volt?

El sem hittem, hogy nem fog sikerülni, hogy kikaphatok az üzbégtől, hihetetlennek, rossz álomnak tűnt, hogy nincsen kézzel fogható érmem. Össze is törtem egy kicsit, de utólag, két-három héttel később minden megváltozott, amikor közel került a bronzérem.

Az olimpián panaszkodott amiatt, hogy a koronghúzás igazságtalan. Ön szerint mi lenne az ennél jobb módszer?

Ha az első menet vége 0-0, és a piros a kezdeményező, akkor a következőben ne a korong döntsön, adják vissza az esélyt az ellenfélnek. Az is jobban tükrözné a teljesítményt, ha az utolsó akció döntene a győztesről. Tavaly egy kazah versenyzőtől is két kapaszkodással kaptam ki, dühítő, de a szabályokat nem mi alkotjuk.

Az érmet hogy fogja megkapni?

A NOB felszólította az üzbégeket, hogy haladéktalanul juttassák vissza az érmet, a kitűzőt és az oklevelet, de nem lesz könnyű megkapni tőlük. Bár ha nem adnák vissza, komoly szankciókat alkalmaznának velük szemben.

Londonban azt mondta, az egyik szeme sír. Most már nevet mindkettő?

Így van, és nagyon várom, hogy meglegyen az érem is, mert most már szeretném a kezemben tartani, szeretnék vele aludni. Akkor fogok csak megnyugodni, ha már nálam lesz. De az is boldoggá tesz, hogy a hír hivatalos, elégtétel számomra, hogy nemhiába küzdöttem éveken át.

Forrás: MTI/Kollányi Péter
Az elveszített bronzmeccs után vigasztalhatatlan volt

Szombathelyen Keneseiékhez és Pars Krisztiánhoz képest milyen az ismertsége?

A birkózóknak hatalmas a népszerűségük, Ligeti Dánielt, Veréb Istvánt, Csercsics Richárdot sokan ismerik, az utcán engem is megállítanak. Egyre népszerűbb a sportág, de még nincs olyan fénye, amilyet valójában szeretnénk.

Az olimpia miatt - ahol az ön sikerével háromra nőtt az érmesek száma - változott a birkózás renoméja?

Pár éve megcsappant a fiatalok száma, de pont most számoltam meg, hogy 20-22-en voltak az egyik edzésen, ráadásul a 4-10 év közötti korosztályból. Két szőnyegünk van egy elfogadható nívójú teremben, jó volt látni, hogy körbeérnek a birkózók, és nemcsak öt-hat ember lézeng a csarnokban.

A riói olimpia előtt, 28 évesen mennyit változtat a hozzáállásán a megnyert érem?

Sokat gondolkodtam ezen, és azt hiszem, a dobogós hely jobban motivál, megerősít, hogy jó úton járok, és erőt ad ahhoz, hogy a következő olimpián is dobogóra állhassak. Az lenne a pályafutásom csúcsa, de fontos a jövő évi budapesti világbajnokság is. Jó lenne továbblépni, és egy ezüstöt vagy egy még színesebb érmet nyerni.

Névjegy

Születési idő: 1983. 10. 03.
Klub: Haladás VSE
Fogásnem, súlycsoport: szabadfogású birkózás, 74 kg
Legjobb eredmények: olimpiai 3. (2012), világbajnoki 3. (2010), Európa-bajnoki 3. (2006, 2011, 2012), hétszeres magyar bajnok