Társoldalunk:

Janics segítséget kér Fábiánnétól

2012.11.20. 9:57

Fábiánné Rozsnyói Katalin kedden ünnepli hetvenedik születésnapját, ebből az alkalomból adott interjút a Nemzeti Sportnak. A kajakedző beszélt többek között a londoni olimpián ezüstérmet szerzett Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman négyesről és arról, hogy Janics Natasa szeretne az ő edzésterve alapján készülni. Közben a Vasas befogadná Fábiánné csoportját.

Milyen lett Deutsch Tamás MTK-ja?

"Kívülről nézve biztosan lökött öregasszonynak látszom, de belül ugyanolyan következetesek a dolgaim, ugyanúgy töröm a fejem, miként tudnék valami pluszt kicsikarni ezekből a fiúkból, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt" - mondta Fábiánné, aki szerint jóval könnyebb férfiakkal együtt dolgozni, mert nem óbégatnak, mindent szó nélkül megcsinálnak, nem úgy, mint korábbi női tanítványai.

"A nők a pályán is nők, minden nyűgükkel, fondorlatukkal. A fiúk nyíltak, őszinték, nem hazudnak és segítőkészek. Képesek olykor apró ajándékokkal beállítani, legyen az egy szál kóró vagy egy csipkebogyó. És felhívnak csak úgy telefonon: Kati néni, hiányzom-e már? - kérdezik, én meg persze viccesen mondom nekik: Persze, hogy hiányzol, fiam, nem is tudtam másra gondolni, csak rád. A lányok csak akkor kerestek, ha valami bajuk volt."

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fábiánné szerint a nőkkel nehezebb volt dolgozni

Fábiánné továbbá elmondta, hogy tartja a kapcsolatot korábbi versenyzőjével, Janics Natasával, aki néhány napja felhívta őt, és egy órán át beszélgettek. "Rá sosem haragudtam. Hogy haragudhatnék egy olyan emberre, aki nincs tisztában vele, hogy mit csinál, mit mond? Azt kérte, segítsek neki. Azt mondta, hogy a férje edzőként keményebb, mint én valaha is voltam. Ez így is van, csak sajnos ő nem tudja az arányokat, nem finomít, csak követel, pedig pont Natasa az, akit hagyni kell pihenni, regenerálódni."

Fábiánné szerint a Szerbiába költöző Janics szeretne a régi edzéstervek szerint dolgozni, de az edzőnő nem tudja azokat csak úgy átadni neki. "Kell hozzá egy bolgár tolmács, hogy elmagyarázzam a férjének a lényeget. Szerintem most is hibáznak azzal, hogy vízen vannak. Az én fiaim úgy kiéheznek majd tavaszra, hogy szinte tépni fogják a vizet."

Fábiánné Rozsnyói Katalinnak elege lett abból, hogy az MTK-nál hitegetik, és tízhavi pénzével tartoznak, ezért elhagyja a klubot, és valószínűleg követi őt Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel is. Állítólag a Vasas kajak-kenu szakosztályt is indítana azért, hogy az edzőnő és csoportja hozzájuk igazoljon. Markovits László, a Vasas elnöke a Sport24-nek elismerte, hogy megkeresték Fábiánnét. "Nagyon az elején vagyunk a tárgyalásnak. A hír hallatán megkerestem Fábiánnét, és jeleztem neki, mindenfajta elkötelezettség nélkül örömmel leülnék velük tárgyalni. Számos nyitott kérdés van, közösen kell megvizsgálnunk a személyi és infrastrukturális igényeket, és ha azokat teljesíteni tudjuk, akkor örömmel befogadjuk őket" - válaszolta az elnök.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
A Vasas is szívesen látná az MTK-tól távozó kajakosokat

"Két önkormányzat is, ahol sportingatlanokkal jelen vagyunk, Angyalföld és Óbuda, a Duna mellett húzódik, és ott számos csónakház van a mai napig. Hogy mást ne mondjak, a Nánási úton korábban kiváló evezős szakosztálya, vízitelepe volt a Vasasnak. Amikor egyesületünk kezelésbe megkapta a sportingatlanokat, ezt is kértük, de nem került hozzánk. A mai napig ott áll, jelenleg is Vasas Sport Club tábla van a homlokzatán. Örömmel látnám, ha ezzel az első lépéssel újraéledne a vízitelep" - adott magyarázatot a motivációról Markovits László.